Svédország egymilliárd korona katonai és civil segélyt nyújt Ukrajnának

Svédország egymilliárd korona katonai és civil segélyt nyújt Ukrajnának

A stockholmi kormány összesen egymilliárd korona értékben nyújt újabb katonai és civil segítséget Ukrajnának – mondta el Magdalena Andersson svéd miniszterelnök hétfőn miután Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyalt.

Az ígért katonai segély értéke 500 millió korona (több mint 19 milliárd forint). A svéd kormányfő nem pontosította a csomag tartalmát, de hangsúlyozta, hogy az előzőekhez hasonló lesz. Svédország korábban háromszor küldött egyebek között páncéltörő fegyvereket, védőeszközöket, rakétákat és aknamentesítő felszerelést tartalmazó fegyverszállítmányt Ukrajnának.

A stockholmi kormány a civil segítség részeként búzát vásárol Ukrajnától, amelyet élelmiszerválsággal küzdő országoknak ad tovább.

Andersson aláhúzta: támogatni fogják a kijevi vezetést, amíg véget nem ér a háború.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tarackokat és lőszert kért Svédországtól. Megjegyezte: amíg tart a konfliktus, további fegyverekre lesz szükségük.

Hírdetés

„Minden euró, minden golyó, minden lőszer számít” – tette hozzá.

Az Ukrajna elleni orosz támadás miatt Svédország szakított hagyományosan semleges politikájával, és Finnország 1939-es szovjet inváziója óta először küldött fegyvert katonai konfliktusban álló országnak. Az orosz támadás miatt Finnország és Svédország úgy döntött, hogy véget vetnek az el nem kötelezettség politikájának, és felvételüket kérik a NATO-ba. Az észak-atlanti szövetség júniusi madridi csúcstalálkozóján elfogadta kérvényüket.

Eközben Kuleba figyelmeztetett, hogy Oroszország az egész világot nukleáris baleset veszélyének teszi ki.

„Egységesen követelnünk kell, hogy Oroszország vonuljon ki a zaporizzsjai atomerőmű területéről” – szögezte le.

Hétfőn a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértőiből álló küldöttség elindult a létesítményhez, hogy feltérképezze az erőmű állapotát. Az orosz ellenőrzés alatt álló atomerőmű környékén rendszeresek a támadások, amelyekért a felek egymást teszik felelőssé. A létesítmény csütörtökön teljesen leállt, de szombatra két blokkot újraindítottak. Ezenkívül Dmitro Orlov és az orosz megszálló hatóságok is beszámoltak arról, hogy erdőtüzek keletkezetek a nukleáris létesítmény környékén.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »