Švecová Harabin kivételével bármelyik jelöltet alkalmasnak találná a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára

Ötéves megbízatási idejének letelte után Daniela Švecová saját szavai szerint visszatér a szenátus elnöki posztjára. A Legfelsőbb Bíróság elnöke úgy véli, Štefan Harabin kivételével bármelyik jelölt alkalmas lenne arra, hogy kövesse őt az elnöki poszton.

Mint mondta, bizonytalan abban, hogy a Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsának sikerül-e első nekifutásra megválasztania a Legfelsőbb Bíróság új elnökét. Harabin megerősítette a jelölését, s mellette tudni lehet Jana Bajánkovának, a Legfelsőbb Bíróság bírójának jelöléséről is. A választásra szeptember 9-én kerül sor, Švecová ötéves megbízatási ideje októberben jár le.

„Az utódomra vonatkozóan konkrétumokat nem szeretnék említeni. De feltételezem, hogy az általam említett személy kivételével minden jelölt valóban képes lenne folytatni azoknak a célkitűzéseknek a megvalósítását, melyekért dolgoztunk“ – válaszolta Švecová a szerdai sajtótájékoztatón arra a kérdésre, mit jelentene, ha Harabin lenne a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Mindezt bővebben nem óhajtotta kommentálni.

Švecová nem kívánt véleményt mondani a többi jelölttel kapcsolatban sem. „Ez elsősorban a Bírói Tanács ügye, nekik kell választaniuk“ – jelentette ki, hozzátéve, nem tudja, sikerül-e elsőre megválasztani az utódját, mivel nem ismeri a Bírói Tanács tagjainak álláspontját.

Hírdetés

Úgy véli azonban, hogy a Legfelsőbb Bíróságot nagyon jó állapotban hagyja hátra. Véleménye szerint az az irányvonal, amelyet követtek, nagyon kedvező, ezért fontosnak tartaná, ha az utódja folytatná a megkezdett munkát. Mint megjegyezte, a Legfelsőbb Bíróság helyzete 2014-ben, amikor elfoglalta az elnöki posztot, nagyon komoly volt.

Ötéves megbízatásának lejárta után visszatér a szenátusi elnöki posztjára, de mint mondta, még nem tudja, melyik szenátusban dolgozik majd. Švecová egyúttal egyike az alkotmánybírói posztra megválasztott jelölteknek is. A alkotmánybíró-választás elhúzódását nem akarta véleményezni, annyit azonban megjegyzett, hogy az Alkotmánybíróságnak működőképesnek kell lennie, s az ilyen állapot nem járul hozzá az emberek igazságszolgáltatásba vetett bizalmának megszilárdításához.

A Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjának betöltésére a Bírói Tanácsnak augusztus 19-ig javasolhatnak jelölteket a tanács tagjai, a bírói tanácsok, a bírák szakmai szervezetei, a Legfelsőbb Bíróság bírói plénuma, a Legfelsőbb Bíróság bírája és az igazságügy-miniszter. A Bírói Tanács egy alkalommal már megválasztotta Harabint elnöknek, 2009-ben.

(Felvidék.ma/TASR)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »