Súlyos buszbaleset Brassó megyében négy halottal

Súlyos buszbaleset Brassó megyében négy halottal

Négy ember életét vesztette, huszonhatan pedig megsérültek, amikor egy autóbusz pénteken kora délután felborult Brassó megyében – számol be a kronika.ro. Az előzetes jelentésekkel ellentétben gyermek nincs a halálos áldozatok között.

A súlyos közúti baleset a Fogarastól mintegy húsz kilométerre fekvő Persány falu közelében történt. Az eddigi információk szerint a többnyire gyermekeket szállító jármű ismeretlen okokból lesodródott az úttestről, majd felborult.

Ciprian Sfreja, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a baleset következtében a jármű négy utasa – közöttük egy gyermek – életét vesztette. További huszonkét személy megsérült a szerencsétlenség során, közülük tizenhatan súlyos állapotban vannak a hatóságok szerint. Később a hatóságok úgy pontosítottak, hogy gyermek nincs a halálos áldozatok között; eredetileg egy húszéves utasról feltételezték, hogy kiskorú.

Az egészségügyi minisztérium előzetes tájékoztatása szerint a Iaşi-ból Aradra tartó jármű 28 utast szállított, közöttük 25 gyermeket. Később a tárca újabb közleményt bocsátott ki, amely szerint a járműben a sofőrrel együtt összesen harmincan utaztak. A huszonhat sebesültet négy brassói kórházba szállították, egyikük állapota válságos.

Nem hivatalos információk szerint a balesetet az okozhatta, hogy az autóbusz sofőrje nem csökkentette a sebességet egy hajtűkanyarban. A szerencsétlenség nyomán a hatóságok életbe léptették a vörös jelzésű mentési akciót, a helyszínre pedig tizenegy mentőautót vezényeltek. Az autóbusz egyébként egy 12-17 éves diákokból álló néptánccsoportot szállított egy aradi fesztiválra.

Az ügyben a brassói táblabírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint testi sértés gyanújával indított vizsgálatot ismeretlen tettes ellen. Az eddigi vizsgálatok már megállapították, hogy az autóbusz maximális utaskapacitása a hatósági engedély alapján 25, ennek ellenére többen utaztak a járműben a megengedettnél – írja a kronika.ro.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »