Sulík: Szakértőknek kell elemezniük a hétvégi házban készült videófelvételeket

Sulík: Szakértőknek kell elemezniük a hétvégi házban készült videófelvételeket

Szakértőknek kell elemezniük azokat a videófelvételeket, amelyek egy ügyvéd és ellenzéki politikusok egy hétvégi házban tartott találkozóját rögzítik – jelentette ki Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter és hozzátette, semmi törvénybe ütközőt nem lát a videókon.

„Laikus vagyok ebben a dologban, de az irányítás és az akadályozás közötti határvonal nagyon vékony lehet” – jegyezte meg Sulík. Azt mondta, fontos lenne tudni, hogy a bíró beleegyezésével készültek-e a felvételek. „Ha a bíró beleegyezett, akkor nincs miről beszélni. Annak oka van” – mondta a miniszter és kijelentette, semmilyen formában nem foglalkozik ezzel az üggyel, nem áll kapcsolatban sem a nyomozóval, sem a bíróval, sem az ügyésszel. Sulík úgy fogalmazott, a rendőrség végzi a munkáját, szabad kezük van.

Hírdetés

Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes (Za ľudí) a közösségi hálón reagált a közzétett videókra. Szerinte ha beigazolódik, hogy Robert Fico, a Smer elnöke becsületes rendőröket és ügyészeket akart lejáratni, az azt igazolja, hogy ő a szlovák korrupciós hálózat főnöke.

A nyilvánosságra hozott videókon Robert Fico, Robert Kaliňák volt belügyminiszter, Marek Para ügyvéd, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Tibor G. volt országos rendőrfőkapitány jogi képviselője, Miroslav Bödör üzletember és Tibor Gašpar fia látható. A felvételek állítólag alátámasztják, hogy politikusok, az üzleti élet képviselői és ügyvédek igyekeztek befolyásolni a legsúlyosabb büntetőügyek kivizsgálását.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »