Sulík két hidrogén-töltőkutat akar telepítene az idén

Sulík két hidrogén-töltőkutat akar telepítene az idén

Richard Sulík (SaS) a facebookon közzétett bejegyzésében közölte, hogy már az idén legalább két hidrogén-töltőkutat telepítene Pozsonyba illetve Kassára. Szlovákia két legnagyobb városa közti távolság nagyjából 400-450 km, a mai hidrogénmeghajtású (üzemanyagcellás) autók hatótávja pedig 550-650 km. Sulík szerint 4-8 ilyen kút telepítése van tervben.

“Ez mind azt bizonyítja, hogy komolyan gondoljuk a hidrogén[meghajtással]. A hidrogén a jövő, de hogy egy nap valósággá váljon, már ma meg kell tennünk az első lépéseket”

fogalmazott a gazdasági miniszter.

A hidrogénmeghajtású autók az elektromos autóknál is kevésbé elterjedtek. Sulík azonban nem sokkal kormányra kerülése után a hidrogén felé irányította figyelmét. Annak ellenére, hogy az autógyárak többsége elektromos koncepcióban gondolkozik, és Szlovákiában azért az elektromos töltőkutak telepítése néhány éve már folyik, még ha alacsony hatékonyággal is.

Hírdetés

A hidrogénmeghajtású autók pártolóinak legfontosabb érve a munkaerő megatartására vonatkozik. Az ilyen autók gyártásához megközelítőleg annyi munkaerőre van szükség, mint a hagyományos robbanómotoros autók gyártásához. Szemben az elektromos autókéval, ahol kevesebb munkás is elég a termelés szinten tartására, ráadásul a gyártás jóval könnyebben automatizálható.

Az érem másik oldala az üzleti modell, és a biztonság. Nyilván a hidrogén kifogyhatatlan forrás (vízből nyerjük), és eladása elég jól megfeleltethető a benzin és a gázolaj értékesítésének. Az árammal már más a helyzet, az emberek otthon is tölthetik az elektromos autót, sőt, saját napelemek felszerelésével tovább növelhetik megtakarításaikat. Magyarul: kevésbé gyakran szorulnának a elektromos töltőkutakra, mint ma a benzinesekre.

A biztonság lehet azonban a hidrogén Achilles-sarka. Az üzemanyag rendkívül robbanásveszélyes, ami mind tankolásnál mind egy esetleges balesetnél komoly biztonsági kérdéseket vet fel.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »