Storck: Visszakapom a fiúktól a bizalmat

Ma már több stílusban is tud játszani a válogatott, és ez többek között annak köszönhető, hogy a fiatalok is bizalmat kaptak a csapatban. A bizalom egyébként az egyik legfontosabb kapocs közte és a játékosok között, aminek eredményeképp a futballisták zokszó nélkül elvégzik a rájuk mért feladatot. Bernd Storck ezekről és arról is beszélt a szövetség honlapjának adott interjúban, miért fontos a profi stáb, vagy éppen az egyénekre lebontott játékosprofil.

A szövetségi kapitány interjújában úgy kezdi: nagyon sokat és nagyon keményen dolgozott azért a válogatott, hogy ilyen csapat legyen. Ő biztos volt benne, hogy szerda este azok a játékosok is megállják a helyüket, akik most kaptak először lehetőséget. A cél az volt, hogy pihenhessenek a sárga lapos játékosok. „A csapat minden tagja egyazon szinten áll, és ezt be is bizonyítottuk. Az egyetlen csapat vagyunk, amelyikben mind a 20 mezőnyjátékos pályára lépett már a tornán. Ez bizalom kérdése: megbízom a csapatomban, és ezt a bizalmat a fiúktól a pályán kapom vissza én, a szurkolótábor és az egész ország” – magyarázza a német tréner.

Bernd Storck kifejti, ő már korábban látta az edzéseken, hogy sokkal magasabb szintű játékra képes a csapat, mint amilyen a klubokban megszokott. „Ha profi a hozzáállásod, tudod, mit kell fejleszteni a csapatodon, és azt is tudod, hogyan érheted el ezt a célt, ez esetben pedig kemény munkával elérhető a siker. Elsőre mindenki nevetett rajtam, amikor azt mondtam, vannak tehetségeink, csak ki kell hozni belőlük a maximumot. A játékosokat is meg kellett győznöm róla, hogy érdemes befektetni a megfelelő mennyiségű munkát. A csapatot a kezdetektől mostanáig építettem, nagyon sokat fejlődtünk a pótselejtezők óta, de ehhez a szövetség is kellett. Csányi Sándor elnök úr és Vági Márton főtitkár úr mindenben mögöttem áll. Megvan felém a bizalom, és mindent megkapok, amire szükségem van a színvonalas szakmai munkához.”

Nem Kleinheisler az egyetlen

A kapitány Kleinheisler Lászlóra is kitért az interjúban. Nem meglepő, ő fedezte fel a válogatott számára a rőt középpályást. Mint mondta sok fiatalt látott már, akik a válogatott keretébe kerülve megijedtek kicsit, megtartják a távolságot a tapasztaltabb játékosokkal. Kleinheisler nem ilyen volt, megérkezett az edzőtáborba, úgy viselkedett, mintha ezer éve ott lenne. „Az első perctől kezdve ijedtség nélkül játszott az edzéseken, és amikor ezt látod egy játékoson, egyből elnyeri a bizalmadat. Amikor Andy Möller először volt Magyarországon, és látta Lászlót játszani, azt mondta, csodálatos tehetség. De rajta kívül is vannak tehetségeink.”

Storck arcai Portugália ellen:

Euro 2016: a kispadok a Magyarország… by ulloi129

Storck kiemelte, nem elég, hogy vannak jól képzett fiataljaink, nekik megfelelő munkakörülmények kellenek ahhoz, hogy valóra váltsák a tehetségüket. Kitért rá, hogy folyamatosan fejlesztették a stáb minden tagját, és mostanra összeállt egy profi munkát végző szakembergárda az orvosi stábtól a videóelemzőkön át a felszerelés-menedzserig mindenkit ideértve. Ehhez hozzátartozik, hogy folyamatosan mérik a játékosok teljesítményét, gyorsaságmérést, vérkép-elemzést, tejsavtesztet végeznek. „Minden játékosunknak van egy profilja, ami minket, edzőket segít a taktika kidolgozásánál. Nemzetközi szinten már minden csapat így dolgozik. Jó látni, hogy a magyar bajnokságban is akad két-három olyan gárda, amelyik ebbe az irányba indult el, de minden magyar klubnak így kell dolgoznia ahhoz, hogy fejlődjön a magyar futball.”

Lehet variálni a stílusokat

A szövetségi kapitány jelezte, amikor Magyarországra érkezett, a válogatott négy-négy-kettőt játszott. De Nagy Ádám és Kleinheisler csapatba építése, a rutinos Gerával kiegészülve, sokkal több lehetőséget ad, lehet variálni a felállást. Több stílusban tud játszani a csapat, ami azért is fontos, mert a magyar válogatott általában nem dominál a meccsein, inkább szervezett védekezésből próbál előrefelé játszani, okosan felépített támadójátékkal gólt elérni.

Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a stáb nem véletlenül választott erős ellenfeleket a felkészülés során. „Ezeken a meccseken győztük meg a játékosokat, hogy ha maradéktalanul elvégzik a munkát, amit elterveztünk, akkor képesek akár világklasszis csapatokkal szemben is versenyben lenni. Vétettünk hibákat, de azok segítettek jobban játszani Ausztria ellen. Ki kell emelnem, hogy Izland ellen nagyon szép futballt játszottunk. Csodálatos volt nézni, ahogy tartottuk a labdát, próbáltunk előrefelé játszani, és helyzeteket kialakítani. De egyértelműen Portugália ellen mutattuk az eddigi legjobb játékot, amióta itt vagyok. Igazi világklasszisok ellen játszottunk, és nem vallottunk szégyent.”

Hozzátette, a felkészülés során már játszott a válogatott hasonlóan erős csapatok ellen, és akkor is kiderült, hogy ha mindenki tudja a dolgát a pályán, akkor nem lehet baj. Ezt nagyban segítette, hogy a közös gyakorlások mellett mindenki személyre szabott elemzéseket kapott az ellenfél játékosairól, akikkel a pályán találkozik majd. A sok munkának pedig csoportelsőség lett az eredménye.

„A siker ellenére két lábbal kell a földön állnunk, keményen fogunk dolgozni a következő sikerért is, de lépésről-lépésre kell haladnunk. A következő lépés, hogy ezt a magas szintet tudjuk hozni Belgium ellen is. Vasárnapi ellenfelünk egy világklasszis csapat, a játékosaik topligákban játszanak, a válogatott második a FIFA világranglistáján. Nagyon nehéz lesz ellenük. Valószínűleg ismét lesznek változások a csapatban. Megérdemeltük a sikert, mert keményen megdolgoztunk érte. Sosem játszottunk még négy ilyen nehéz meccset ilyen rövid idő alatt, de a játékosok bíznak bennünk, hogy fel tudjuk készíteni őket a következő négy napban, hogy felvegyék a versenyt Belgium ellen. Dolgozunk tovább, lépésről-lépésre haladunk, de jó úton vagyunk.”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »