Storck: Én már elkezdtem a munkát a vb-selejtezőkre

A Nemzeti Sportnak adott csütörtöki interjújában Bernd Storck rámutatott: a magyar labdarúgók terhelhetők és helyt is tudnak állni, amikor kell.

Az Eb élő hírfolyamát ITT éri el.

Bernd Storck, az Eb-nyolcaddöntős magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak Telkiben adott csütörtöki interjújában elmondta: ő már most azért dolgozik, hogy a világbajnoki selejtezőnek is felkészülten vágjon neki a nemzeti csapat. A szakember kiválasztottjaival bizonyította: a magyar futballisták a nehéznek mondott mérkőzéseken is képesek a helytállásra, miként az is bizonyítást kapott, hogy a magyar labdarúgókat lehet és kell is terhelni, mert ennek meglesz a gyümölcse.

Noha körülbelül egész Magyarországot meglepte, amit a csapat támadásban tud, őt nem: „Már a felkészülés alatt láttam, bátornak kell lennünk az Európa-bajnokságon. Az edzéseken ugyanis olyan megoldásokat láttam a labdarúgóktól, az akciókat olyan mesteri megoldásokkal fejezték be, amelyek után éreztem, nem szabad félni senkitől.”

Szerinte megvan a tehetség a játékosokban, ráadásul éhesek voltak a sikerre, számára öröm volt velük dolgozni.

Amikor annak idején megkapta a lehetőséget, hogy szövetségi kapitányként irányíthatja Magyarország válogatottját, konkrét elképzelése volt a játékot illetően. Tudta, „vannak jó labdarúgóink, tehetséges fiatalok, őket rendszerbe kell terelni, és keményen dolgozni velük. Hát most láthattuk, igenis képesek vagyunk magas nemzetközi szinten teljesíteni, és ennek köszönhetően talán kilépünk végre a magyar labdarúgás múltjának árnyékából. Tisztelve a régi nagyokat mostantól ne csak Puskás Ferencet és Bozsik Józsefet emlegesse mindenki. Új, modern világot élünk, itt vannak nekünk az ifjú hőseink, akikre igenis fel lehet nézni”.

Annak még a feltételezését is visszautasítja, hogy a szerencse játszott volna közre a továbbjutásunkban, vagy hogy „az összes ellenfél a földbe rúgott a labda helyett. A játékosok megérdemelték a sikert, hiszen rengeteget tettek érte”.

Az eredményes szereplés kulcsa szerinte a felkészülésben keresendő.

„Annyit és olyan minőségben dolgoztunk, aminek egész egyszerűen sikerrel kellett párosulnia. Sokan féltették a csapatot, hogy az Európa-bajnokság előtt miért játszunk a horvátok, az elefántcsontpartiak és a németek ellen. Azért, hogy láthassuk, hol tartunk, miben kell fejlődnünk, hogy utolérjük az elitet. Nem mondom, hogy most ott loholunk a nyakában, de azokon a mérkőzéseken igenis rengeteget tanultunk, és sokat léptünk előre. A játékosok immár hisznek magukban az ilyen fontos meccsek előtt is, és talán az általam megkövetelt munkában is.”

A tréner részletesen kitér az edzőtáborozások alatt elvégzett felmérésekre, az átigazolási időszakra, elemzi az Eb egyes meccseit és türelmet, realitást kér a szurkolóktól a szeptemberben induló vb-selejtezős sorozatra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »