Storck: A csapat készen áll az Eb-re

Storck: A csapat készen áll az Eb-re

A magyar válogatott franciaországi útja előtt Bernd Storck és Lovrencsics Gergő tartott rövid sajtótájékoztatót. Mindketten hangsúlyozták, hogy a csapat nagyon várja már a kontinenstornát, amelyre fizikálisan és mentálisan is készen állnak. Az utolsó napok pedig a finomhangolás jegyében telnek majd.

Lelkes, de annál hangosabb szurkolók kis hada, ferihegyi dolgozókkal kiegészülve magyar zászlókkal és sálakkal várták a magyar válogatott játékosát, Lovrencsics Gergőt és kapitányát, Bernd Storckot a csapat franciaországi útja előtt Ferihegy 1-es termináljában.

A nemzeti tizenegy támadója, a jelenleg még Lengyelországban légióskodó Lovrencsics az épület márvány termében igen szűkszavúan nyilatkozott. Mint mondta, végre eljött a pillanat, a csapat elindulhat az álma felé. Az Európa-bajnokságon pedig csak az lebeg a játékosok szeme előtt, hogy bizonyítsanak.

Jelezte, fizikálisan és mentálisan is készen állnak a kontinenstornára, amely előtt már csak a finomhangolásra helyezik a hangsúlyt. Ennek része lesz az is, hogy kielemezik a németek elleni 2-0-s vereséget.

Huszonhárom boldog és egészséges játékos

A szövetségi kapitány is az élményekről és a pillanat fontosságáról beszélt. Storck szerint a csapat készen áll az Ausztria elleni találkozóra és arra, hogy 44 év után újra a legjobbak között szerepeljen. Kiemelte, együttese számára eljött az idő, hogy megmutassa mire képes nemzetközi szinten a legjobbak ellen.

„A célunk az, hogy bebizonyítsuk megérdemelten vagyunk ott az Eb-n” – tette hozzá. A német szakember kérdésre röviden kitért a Németország elleni találkozóra. Hangsúlyozta, ugyan próbálták játszani saját játékunkat, de abban több hiba is becsúszott, ez azonban annak köszönhető a szakember szerint, hogy a világ egyik legjobbjával mérkőztek meg.

Szurkolók búcsúztatták a Franciaországba induló válogatottat Fotó: Szilágyi László / Magyar Nemzet

„Huszonhárom boldog és egészséges játékos áll a rendelkezésemre, akik alig várják, hogy pályára léphessenek” – zárta mondandóját a magyar válogatott szövetségi kapitánya.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »