Stílusa miatt korholta férjét Melania Trump

Donald Trump szerint a republikánus pártelit mindent elkövet, hogy megakadályozza elnökjelöltségét. Az amerikai előválasztási versenyben a republikánus oldalon élen álló milliárdos a CNN hírtelevízióban beszélt erről annak a sorozatnak a keretében New Yorkban, amelyben a republikánus elnökjelölt-aspiránsokat és családjukat mutatják be.

Az üzletember kedd este nagyon visszafogott volt, talán mert a feleségével, a szlovén születésű exmodellel, Melaniával és előző házasságaiból született gyerekeivel jelent meg. Ritka, hogy Trump a családjával együtt mutatkozik vagy a magánéletéről beszél a nyilvánosság előtt, a hallgatóság most sem sokat tudhatott meg erről.

A meghívott vendégek ezúttal is – csakúgy, mint előző este, amikor John Kasich ohiói kormányzó és családja volt a vendég – republikánus szavazók voltak, akik inkább udvarias, semmint érdemi kérdéseket tettek fel, elsősorban Trump gyerekeinek, akik dicsérték apjukat. Elmondták, hogy mindig kiváló apa volt, megszállottja a munkájának és a családjának, tiszteli és egyenrangúaknak tartja a nőket, etikus ember, aki ha valamit elhatároz, akkor végig is viszi.

Szívvel-lélekkel

Legidősebb fia, az első házasságából született Eric azt mondta, hogy apja a legjobb barát a világon, Ivanka nevű lánya pedig azt fejtegette, apja arra nevelte őt, hogy ugyanannyit elérhet, mint a bátyjai. A Trump második házasságából született, Philadelphiában élő Tiffany – aki először jelent meg a nyilvánosság előtt, ugyanis nem vesz részt a kampányban – szintén azt hangsúlyozta, hogy apja szívvel-lélekkel csinál mindent.

Az egyetlen, amit a család Trump szemére vet, hogy sokszor nyers a stílusa. Kérdésre válaszolva elmondták: nem is egyszer kérték őt arra, hogy legyen „kedvesebb”, elnökhöz méltóbb stílusú.

Melania Trump, aki viszonylag keveset beszélt, az anyaság örömét és felelősségét emelte ki, és ő is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy férje egyenrangúnak tartja a nőket és a férfiakat. Korholta férjét a stílusáért.

A politikáról szólva Donald Trump kitartott korábban is hangoztatott álláspontja mellett, miszerint a Republikánus Párt elitje és befolyásos személyiségei ellene dolgoznak, és azt állította, a párt vezetése a színfalak mögött mindent megtesz azért, hogy ne ő legyen az elnökjelölt.

Ezzel összefüggésben a coloradói és a lousianai eredményeket említette. Coloradóban a hétvégén az állam valamennyi – harmincnégy – küldöttjét Ted Cruz texasi szenátor nyerte el, úgy, hogy a párt vezetői és funkcionáriusai választották ki a delegátusokat. Louisianában pedig bár Trump nyert, Ted Cruz a párvezetőkkel és a Republikánus Országos Bizottsággal, a párt vezető szervével egyetértésben azon munkálkodik, hogy a Trumphoz hű küldötteket „átcsábítsa”, és arra bírja rá őket, hogy az országos konvención majd rá voksoljanak.

Trump elismerte, hogy túl sok időt tölt a közösségi médiával, kivált a mikroblogokon való üzengetéssel, de ha elnök lesz – állította –, ezzel is felhagy majd.

A képviselőház elnöke nem akar jelölt lenni

Egyáltalán nem akar amerikai elnökjelölt lenni Paul Ryan wisconsini republikánus politikus, a kongresszus alsóházának, a képviselőháznak az elnöke. Ryan közleményben, majd ezt követően sajtótájékoztatón jelentette be döntését, amelyet véglegesnek mondott.

Paul Ryant a párt vezetői és befolyásos személyiségei régóta nógatták, hogy induljon az idei választáson, ugyanis nem szeretnék a jelenleg is legesélyesebbnek tűnő Donald Trumpot a republikánusok elnökjelöltjeként látni. Ezért aztán hetek óta folyik a lázas keresés, színfalak mögötti egyeztetés, hogy kit lehetne elfogadható jelöltként állítani. Ted Cruz szenátort ugyan támogatja a pártelit – Trump ellenében –, ám a texasi politikus valójában nem népszerű a párton belül, leginkább azért, mert az elmúlt években belülről bírálta – méghozzá igen élesen – a Republikánus Pártot.

„Ne számítsanak rám” – mondta a riportereknek Paul Ryan, miután nyilvánosságra hozta közleményét. „Túl sok a munkánk a képviselőházban ahhoz, hogy teret engedjek az ilyen spekulációknak” – fogalmazott a képviselő, aki egyébként 2012-ben a republikánusok alelnökjelöltje volt. Ryan most leszögezte: „Hadd legyek egyértelmű: nem akarom és nem is fogom elfogadni a republikánus elnökjelöltséget”.

Egyre gyakrabban esik szó arról, hogy a republikánusok elnökjelölt-állító konvenciója a nyáron nyílt versenyes lesz, mert egyetlen aspiráns sem nyeri el az automatikus jelöltséghez szükséges számú küldöttet. Ryanra sokáig mégis esélyesként tekintettek párttársai, elsősorban azért, mert amikor tavaly John Boehner házelnök visszavonult, ő hosszú időn át bizonygatta, hogy nem vállalja el a házelnökséget, de aztán mégis beadta a derekát.

Ezúttal azonban végleg nemet mondott. Most kijelentette: ha egyik jelöltnek sem sikerül megnyernie a delegátusok többségét, akkor maguknak a delegátusoknak kell dönteniük, ám szerinte az előválasztási folyamatban részt vett politikusok közül kellene választaniuk. „Engem hagyjanak ki! Pont. Itt a vége a történetnek” – üzente a küldötteknek a házelnök.

Ő elnököl majd a Clevelandben tartandó országos jelöltállító konvención, s mint kifejtette: legfőbb dolga és célja most az, hogy zökkenőmentes és támadhatatlan legyen a jelölési folyamat.

Ryant mindazonáltal nem „írják le” a Republikánus Pártban. Sajtóhírek szerint a 2020-as választásokon számolnak vele elnökjelöltként.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »