Steinmeier: szorosak a német-lengyel kapcsolatok

A nézeteltérések ellenére szorosak a német-lengyel kapcsolatok – hangsúlyozta Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden Berlinben Andrzej Duda lengyel köztársasági elnökkel folytatott megbeszélése előtt.

Kiemelte, hogy Németország és Lengyelország között ugyan vannak vitatott ügyek, de a két szomszédos ország viszonyában sokkal több az összekötő, mint a szétválasztó elem.

A német szövetségi elnök egyben kifejezte reményét, hogy a varsói vezetés az európai uniós jog tiszteletén nyugvó álláspontot foglal el az Európai Bíróságnak a lengyel legfelsőbb bíróságra vonatkozó döntésével kapcsolatban.

Frank-Walter Steinmeier aláhúzta, hogy a lengyel igazságügyi reform körüli aggodalmak nem német-lengyel, hanem közös európai ügyet jelentenek.

Hírdetés

Andrzej Duda ezzel kapcsolatban megjegyezte: sajátosnak találja, hogy az Európai Bíróság közvetlenül a lengyelországi önkormányzati választás előtt hozta nyilvánosságra döntését.

A lengyel államfő a közös sajtótájékoztatón rendkívül fontosnak nevezte a két ország barátságát, és mindenekelőtt a gazdasági kapcsolatok jelentőségét emelte ki. Korábbi nyilatkozatait megerősítve ismét elutasította az orosz földgázt Németországba Lengyelország megkerülésével szállító Északi Áramlat-2 beruházást.

A vezetékrendszer nem kereskedelmi, hanem az európai “energetikai egyensúlyt” veszélyeztető politikai projekt, amely az EU keleti térségének ellátásbiztonságát is fenyegeti – mondta. Aláhúzta, hogy az üggyel kapcsolatban nem tapasztalt szolidaritást az Európai Bizottság részéről, pedig ez elvárható lenne Brüsszeltől.

A lengyel államfő kétnapos látogatáson tartózkodik Berlinben, ahol német vezetőkkel együtt ünnepli meg hazája függetlenségének századik évfordulóját. A látogatás keddi, záró napján díszebéd keretében tárgyal a német államfővel, majd együtt részt vesznek a kétoldalú kapcsolatok legfőbb intézményeként számon tartott Német-Lengyel Fórum 19. tanácskozásán.

A lengyel államfő kedden Angela Merkel kancellárral is találkozik, este pedig részt vesz egy ünnepi hangversenyen, amelyet a lengyel függetlenség helyreállításának évfordulója alkalmából rendeztek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »