Steinbach József a Pulzus Rádióban üzent a kárpátaljai testvéreknek

„Ő, aki az eget és a földet tartotta, kézben tartja az eseményeket. Próbatételek idején, nehéz helyzetekben ezt sose felejtsük el!” – hangzott el március elsején a kárpátaljai Pulzus Rádióban: Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke osztotta meg gondolatait a háborús helyzetről. Az összetartó erő fontosságát hangsúlyozta, és üzenetében a bátorító 121. zsoltárt emelte ki, hiszen Isten igéje örömben és nehézségben is kapaszkodót jelenthet mindenki számára. A püspök emlékeztetett, hogy nehéz helyzetben Isten mindig ad mellénk segítőtársakat, barátokat, testvéreket. „Így vagyunk mi is mellettetek” – üzente a kárpátaljai testvéreknek.