Spöttle: ezek nem terroristák, hanem szociopaták

Szétesőben az Iszlám Állam európai légiója: a főként francia, brit és német földről érkező dzsihadisták, zsoldosok egyre nagyobb számban dezertálnak. A kérdés, hogy a hazatérők tudják-e folytatni korábbi életüket? Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint nem valószínű.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Egyes információk szerint az elmúlt öt évben mintegy 27 ezer külföldi csatlakozott a szíriai polgárháborúhoz Malajziától Nagy-Britanniáig, Csicsmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Karának dékánja pedig úgy tudja, hogy 4-6 ezer európai harcol jelenleg is a konfliktuszónában, nagyrészt az Iszlám Állam kötelékében.

A szervezet vezetői hullanak, „remekbeszabott dróntámadások folynak” ellenük, ezen kívül „nagyon kapálózik az Iszlám Állam, új pénzforrásokat keres” – mondta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 szombat reggeli műsorában.

Elapadtak a forrásaik: vannak dzsihadisták, akik már csirkét árulnak a libanoni piacon, hogy pénzhez juttassák az Iszlám Államot. Hol van ez a valamikori műkincskereskedelemtől, az olajcsempészettől? – tette fel a kérdést a szakértő.

Pénz nélkül pedig nincs fegyvervásárlás és nincsen zsold sem. Zsold híján pedig hazafelé veszik az irányt az európai légiósok.

A tömeges dezertációt az Iszlám Állam megpróbálja meggátolni: a közelmúltban például 140 olyan embert kaptak el, akik biztonságos zónába akartak menekülni – azonnal kivégezték őket. Egy Boszniából származó terhes fiatal nőt pedig puskatussal vertek agyon „árulás” miatt – sorolta Georg Spöttle.

Kitért rá: nagyrészt már meghalt a terrorszervezethez korábban csatlakozott 700 német fiatal, de a „maradék”, ha hazatér, még potenciálisan veszélyes lehet. Bennük élhet még az „ideológia”, és akár a saját hazájuk ellen is fordulhatnak.

Aki egy teljesen idegen ideológiáért képes emberek fejét levágni, aztán posztolni az erről készült képet az Instagramon vagy a Facebookon, az nem is terrorista, „hanem inkább szociopatáknak nevezném, aki a vallási köntösbe bújtatja a gyilkolási vágyát” – fogalmazott, hozzátéve: a társadalmat mindenképpen meg kell védeni tőlük.

ÉRDEKES LEHET SZÁMODRA:

Nem árt, ha a gyerek „tabletezik” – állítják tudósok
megosztás
Vona lemond, ha veszít a Jobbik
megosztás
Ötezer euróba is fájhat egy Eb-jegy
megosztás
Ráadásul egy másik nagy probléma még évekig várathat magára: szinte biztos, hogy a hazatérteknél bekövetkezik a poszttraumatikus stressz szindróma, amikor a valamikori katonák rádöbbennek, hogy mit követtek el, hogy ártatlan embereket öltek.

Őket később „terápiára kell küldeni, deszocializálni kell” – hívta fel a figyelmet a Ma Reggelben Georg Spöttle.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »