Spéder magánéletét támadja a kormánypárti média

Spéder magánéletét támadja a kormánypárti média

A százmilliós jegybanki bírság és a takarékszövetkezeti szektor megregulázásának napján Andy Vajna és Habony Árpád médiájából láthatóan azt üzenték Spéder Zoltánnak: számon tartják a magánéletét is. Úgy-ahogy: egy nőről például a 888 azt állította, Spéder felesége, míg a Tények már azt, csak közel engedi magához.

Felesége egy teniszedzőért hagyta ott, súlyos műtéten esett át, de „úgy tűnik, ez sem volt intő jel, hogy a milliárdos változtasson életén” – a TV2 kedd esti műsorában ilyen mondatokkal támadta be Andy Vajna tévéje Spéder Zoltán, szintén Fidesz-közeli bankvezért. „Úgy tudjuk, azóta egyedül él, bár a birtokunkba jutott felvételek szerint azért van, akit közel enged magához. Egy másik ismerőse szerint Spéder gyakran nyugtatókkal tud csak elaludni” – ezekkel a mondatokkal igyekezett „leleplezni” a vállalkozót a Szalai Vivien hírigazgató alá tartozó Tények, méghozzá abban a Rejtőzködő milliárdosok sorozatban, amiben korábban Soros Györgyöt is bemutatták.

Nem csak a TV2 esett neki Spédernek: a Ripost képriportot közölt az utcai megbeszéléseiről, ezt pedig átvette a Habony Árpádhoz tartozó 888 is. Dehonesztáló megjegyzések („öltözködését tekintve inkább egy lecsúszott munkanélkülire hasonlít”) jutottak a G. Fodor Gábor főszerkesztette lapba is, amiről egyébként Gulyás Gergely Fidesz-alelnök korábban azt írta: jó ízlésű embernek ehhez a portálhoz semmi köze nem lehet. Akkor Tóbiás József feleségét támadta a lap, de úgy tűnik, nem sok minden változott, csak most épp Spéder a célpont. Jellemző lehet az is, hogy míg a TV2 még azzal igyekezett hitelteleníteni, hogy otthagyta felesége, de – itt jött egy fotó, ami alatt a narrátor azt mondta, hogy – „van, akit közel enged magához”, a 888 ugyanarról a képről már azt állítja, hogy a vállalkozót és feleségét ábrázolja. „Tényleg meghökkentő de az indexes Spéder még kedvesével, élete társával is csak a nyílt utcán találkozik” – írta a Ripost is, amely portál egyébként bulvárlaptól szokatlan módon állítólagos jobbikos offshore-ügyekről szeret beszámolni, hogy aztán ezekről már egy fideszes politikus beszélhessen sajtótájékoztatóján.

Kegyvesztetté válhatott

A szokatlanul durva, intim szférát sértő támadás időzítése nem meglepő: megírtuk, kedden a Spéder érdekeltségébe tartozó FHB Jelzálogbank több mint százmillió forintos jegybanki bírságot kapott. A tőzsdén a papírjaival való kereskedést függesztették fel, a parlament pedig a takarékszövetkezeti szektort regulázta meg. A Fidesz-közeli nagyvállalkozó korábban kivételes üzleti lehetőségekhez jutott az állami szektorban, de most úgy tűnik, Spéder kegyvesztetté vált. A vállalkozóhoz kötődik a CEMP-médiacsoport, melynek része az Index.hu, a Napi.hu, az Inforádió és a Portfólió.hu: kérdéses, a Spéder elleni támadások nem azt a célt szolgálják-e, hogy túladjon a kormánnyal szemben kritikus cikkeket közlő médiabirodalmán.

Még üvöltözésről is szó esett, a keddi támadásokról már nem

A TV2 műsorának üzenete ugyanakkor láthatólag az, hogy már Spéder magánéletét is számon tartják, és bármikor közzé tehetnek róla ezzel kapcsolatos képeket is. A blokkban emellett Spéder milliárdos vagyonát emlegették, többször is arra utalva, hogy a vállalkozó sokat megengedhet magának. „A magánéleti kudarcai miatt egyre inkább arra koncentrál, hogy minél több üzleti sikert érjen el, és egy-egy jó bizniszért állítólag szinte mindenre képes” – ezek a mondatok is szó szerint elhangzottak a Tényekben, mely nagy hangsúlyt fektetett annak sulykolására, hogy a bankár az emberek kirablásán keresztül gazdagodik. A blokk végén még az is elhangzott róla, hogy sokat üvöltözik munkatársaival, és egy forrás szerint „nincs neki semmi az életében, csak a pénz”. A kedd esti hírműsor közel hét percébe viszont annak bemutatása már nem fért bele, ezen a napon milyen támadások érték a bankvezért.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »