Spanyol Nagydíj: Történelmi pillanat, Verstappen minden idők legfiatalabb győztese !

Spanyol Nagydíj: Történelmi pillanat, Verstappen minden idők legfiatalabb győztese !

 

Max Verstappen élete első Red Bullos versenyén 18 esztendősen győzni tudott Spanyolországban. Ezzel minden idők legfiatalabb futamgyőztese lett a Forma 1-ben.

 

Rajtrács

 

Mint arról tegnap beszámoltunk, Hamilton óriási csatában szerezte meg a pole pozíciót csapattársa, Nico Rosberg előtt.  A második rajtsort a Red Bull párosa, Ricciardo és Verstappen sajátította ki. A Ferrarik az ötödik, illetve hatodik pozíciót szerezték meg. A Mclaren idei legjobb időmérő edzését futotta, a hazai versenyén teljesítő Fernando Alonso révén szerezték meg a 10. helyet.

 

Rajt utáni dráma 

 

A rajtot remekül kapta el Nico Rosberg és körbeautózta Hamiltont, majd elsőként fordult. A Ferrari német pilótja is jól csatázott Verstappennel, de végül nem tudta megelőzni. Az első kanyarokban aztán jött a dráma. Hamilton támadta Rosberget, aki a belső ívre akart húzódni, csapattársa ekkor már zárta a kaput.

 

A brit világbajnok nagy tempóval a fűre hajtott, majd irányíthatatlanul belerohant a másik Ezüstnyílba. Mindketten azonnal kiestek.

 

                                                                                             Az ütközés pillanata

 

Azt kell mondjam, ez teljesen felesleges volt”

 

– nyilatkozta Niki Lauda a Sky Sportsnak a verseny alatt.

 

„Mindkét Mercedes kiesik már az első körben – ez elfogadhatatlan. Lewis túlságosan agresszív volt, meg akarta előzni Nicót. Miért kellett volna a vezető helyen álló Nicónak helyet hagyni neki? Lewis valamit csúnyán elszámolt, én inkább őt teszem felelőssé, mint Nicót.”

 

Óriási taktikai csata a győzelemért

 

A Mercedesek kiesésével óriási esély adódott a Red Bullok és a Ferrarik előtt a futamgyőzelemre. Érdekesség, hogy a Mercedes a 2012-es Amerikai Nagydíj óta először maradt pont nélkül egy versenyen. A futamot Ricciardo vezette az ifjú Verstappen előtt, nyomukban a két Ferrarival.

 

A Red Bullnál úgy döntöttek, szétválasztják két pilótájukat és két külön taktikával viszik végig a futamot.  Max Verstappent így eggyel kevesebb kiállásra állították át, ezzel az élre állt.

 

A kérdés az volt, hogy melyik taktika jön be. Az eggyel több, vagy kevesebb kiállás. Nos, Verstappen köszönte az ajándék lehetőséget és rögtön bemutatkozó Red Bullos versenyét megnyerte a finn Kimi Raikkonen előtt. Hiába próbálta nyomás alá helyezni a Ferrari pilótája a fiatal hollandot, nem tudta megelőzni.

 

A Ferrari taktikája

 

A Ferrarinál is hasonlóan taktikáztak mint a Red Bullnál, ugyanis Sebastian Vettel Ricciardóhoz hasonlóan háromszor állt ki a bokszba. Vettel és Ricciardo a 3-4. helyért küzdött, rendkívül agresszív és látványos csatában, melynek Ricciardo defektje vetett véget két körrel a leintés előtt.

 

A hazai közönség nagy örömére Carlos Sainz végzett a hatodik helyen, a másik nagy kedvenc Alonso motorproblémák miatt feladni kényszerült a futamot.

 

Max Verstappen történelmet írt a Spanyol Nagydíjon, hiszen minden idők legfiatalabb győztese és dobogósa lett.  Máris Michael Schumacherhez kezdték hasonlítani, aki 1996-ban szintén Barcelonában aratta első futamgyőzelmét.

 

A Spanyol Nagydíj hivatalos végeredménye:

 

 

Kép forrása: Sky sports, formula1.com

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »