Sorványos alsó

Koczer Péter, Halomhegy polgármestere szereti a kihívásokat. Fejébe vette ezért, hogy megmenti a közeli vasútmúzeumot. Ez ugyan nem az ő dolga lett volna, mivel a létesítmény hivatalosan a szomszédos Sorványoshoz tartozik, de hát azoknak kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy mi történjen a falu határában rozsdásodó mozdonyokkal. Mert valójában ennyiből állt a látványosság: mikor a megye, meg persze „odafönt az okosok” úgy határoztak, hogy Sorványosban nem áll meg többet a vonat, akkor sorsára hagyták az állomást. Még ma is ott az épületen a Sorványos alsó felirat, igaz, több betű lekopott, úgyhogy a messziről jött ember már csak azt tudja kiolvasni, hogy „ványos só”, de ez senkit nem érdekel a faluban, mert vannak ennél nagyobb bajaik is.

Múzeumot akkor csináltak belőle, amikor Hobavi András polgármester kitalálta, hogy látványosságra van szüksége a községnek – ő sosem nevezte volna falunak szeretett Sorványosát, amelyről még útikönyvet is írt. Kapóra jött neki, hogy az egykori vonatmegállóban ott maradt néhány vasúti szerelvény, ezért úgy döntött, hogy egyszerűen múzeummá alakítja az állomást. Mindezt meg is szavaztatta a négytagú képviselő-testülettel, rögtön azután pedig arról döntöttek, hogy a belépő annyiba kerül majd, mint egy menetjegy Takarig.

Maga az ördög, járgánnyal

Hobavi András elégedett volt, elvégre igazi ritkaságok maradtak Sorványos birtokában. Ott volt mindjárt egy fekete sínautó. Igaz, a falu talán legöregebb embere, Baktai Tóni bácsi folyamatosan azt hajtogatta, hogy hatvanöt évvel ezelőtt maga az ördög jött ide azzal a járgánnyal. Azt is szajkózta, hogy amíg az a sötét batár itt áll, addig a falu el van átkozva, de hát ki törődik ma már ezekkel a babonákkal. Itt van aztán egy olyan postavonat is, amelyben otthagyták a leveleket, képeslapokat. Egyiket-másikat, amelyik ott van a kocsikban felhalmozott kupacok tetején, el is lehet olvasni. Így például egy sürgönyből megtudható, hogy Szabványiék miért nem mentek el Faskai Lujzi és Temfa Károly 1987-ben tartott lagzijára. (Ha valakit érdekel: nagy esőzések voltak, és beázott a pincéjük. De azért sok boldogságot kívánnak az ifjú párnak!)

Áll itt egy bársonyüléses, aranyborításos kocsi is, amiről az alvégen azt mondják, hogy maga Kossuth Lajos jött vele regrutákat toborozni Sorványosra még 1849-ben. A felvégen viszont az járja, hogy az öreg Ferenc Jóska látogatott vele ide már a kiegyezés után. A szerelvény valamikor biztos szép volt, de ma már a tetején is nő a gaz. Persze ez is lehetne látványosság, csakhogy Hobavi András legnagyobb bánatára senkit sem érdekelt a „ványos sói” múzeum.

A rókák és a szétlopott gőzmozdony

Nem is kellett őt Koczer Péternek sokáig győzködnie. Hamar megegyeztek abban is, hogy ha a halomfalviak társadalmi munkában rendbe teszik a parkot, akkor cserébe megkapják a területet. Amikor eljött a nagy nap, maga a polgármester is láthatósági mellényt vett, és gereblyét ragadott, mint a közmunkásai. Még Szákó Karcsi, a falu bolondja is velük tartott. Ő ugyan nem csinált semmit, aminek persze mindenki örült, annak viszont már kevésbé, hogy folyamatosan beszélt. Azt magyarázta a takarítóknak, hogy hiába költöztek be rókák a szétlopott gőzmozdonyok belsejébe, hiába vitték el az összes drótvezetéket, hiába szerelték le a szerelvények áramszedőjét, ha elkövetik a halomfalviak azt a hibát, hogy megtisztítják az elrozsdásodott síneket, akkor az összes vonat elfog tűnni reggelre.

Ahogy mindig, most is csak nevettek Szákó Karcsin. De nagyot néztek, amikor a tervezett avatóünnepség reggelére kiürült Sorványos alsó. A halomfalviak lehajtott fejjel rugdosták a támfák közt a köveket. A sínek olyan fényesek voltak, hogy bántotta a szemüket a visszatükröződő napfény.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »