Beérett a gyümölcs. Az ország legszegényebb településein élő, nehéz helyzetből induló, a zenére nyitott roma fiatalokból verbuvált Máltai Szimfónia immár második alkalommal adott koncertet az Óbudai Danubia Zenekarral. Az integrációt szolgáló Máltai Szimfónia program vezetőjével, Nagy Kálmánnal a mintaadó venezuelai El Sistemától indítottuk a beszélgetést.
– Valóban az El Sistema mozgalom adta a Máltai Szimfónia elindításának ötletét, de ezt az alapot mi időközben átformáltuk és adaptáltuk. A mi olvasatunk szerint ez elsősorban szociális program, csak másodsorban zenei. A zenét alapeszközként használjuk, hogy a gyerekeket megszólítsuk és közösségbe hívjuk;
A venezuelai El Sistema-modell megmutatta, hogyan lehet zenét tanítani a hátrányos helyzetű közösségekben, némileg eltérve a mai magyar iskolai zeneoktatási formától. A gyerekek ízlését figyelembe véve választunk darabokat, és nagy hangsúlyt kap a csoportos zenetanulás. Sokféle zenei eszközt és stílust használunk. Nagyon felkeltette az érdeklődésünket az El Sistema, ami leegyszerűsítve annyit jelent, hogy a maguk közegében szólítjuk meg a gyerekeket, és egy szabad, örömteli, ugyanakkor hasznos időtöltésre hívjuk őket. Az, hogy a zenei ismereteket, a hangszertudást milyen szemlélettel és módszerekkel tudjuk az adott gyerekközösségnek átadni, már rajtunk múlik, azt nekünk kell kitalálni.
– Mióta követi nyomon, illetve irányítja ezt a programot?
– Gyakorlatilag az elindításától, 2014 óta itt dolgozom, koordinátorként kezdtem. De már két évvel azt megelőzően zajlott egy kísérleti jellegű program a monori cigánytelepen, ahol kipróbálták az El Sistemát, és nagyon hamar sikereket értek el. Aztán 2016-ban indult az az európai uniós pályázat, amelynek keretében országosan tizenhat helyszínen, hátrányos helyzetű térségek iskoláiban kezdtük el adaptálni a módszert, ami ezeken a helyeken is gyorsan bevált. Az igazgatók, a tanári kar, a településeken élők belátták, hogy ezzel a szemlélettel sikereket lehet elérni.
– Mint a Máltai Szimfónia szakmai vezetője oktatóként, hangszeres zenészként is jelen van a terepen?
– Gyerekkorom óta gitározom, aztán kifejezetten a program kedvéért, hogy a komolyzenei énemet is erősítsem, nagybőgőn kezdtem tanulni. A zenei alapomat a kórusiskola és a könnyűzene adta meg, hangmester, hangtechnikus végzettségem is van, illetve andragógus és HR-tanácsadó is vagyok. A kottaolvasás, a komolyzenében való elmélyülés, a nagybőgőzés, a jó és hiteles hangszertudás érdekében mentem vissza a zeneiskolába. Annyira megszerettem, hogy azóta egy ifjúsági vonószenekarban is játszom. Amikor lezárult az első projekt, és a szeretetszolgálat látta a Szimfónia program sikerét, mindenféle más forrásokból, adományokból, pályázatokból vittük tovább azt, immár Máltai Szimfónia néven. Jelenleg negyven helyszínen dolgozunk, de az a célunk, hogy a mostani Felzárkózó települések nevű nagy program keretében lehetőség szerint az összes helyszínen megjelenhessünk a zenei integrációval. Örömömre én vezethetem ezt az egyre nagyobb hatásfokkal működő és a felzárkózó települések számával együtt növekvő, ifjúságot érintő missziót. Mély élményeim vannak a gyerekekkel kapcsolatban, igaz, újabban áttételesek. Közvetlenül most már ritkábban jutok el hozzájuk, elsősorban a máltais kollégáimmal dolgozom.
– Milyen mély emberi tanulságokat, különleges helyzeteket, fejlesztési eredményeket emelne ki az elmúlt időszakból?
– Évről évre nagyon sok ilyen volt. Rendszeresen megtapasztaljuk, hogyan változik a gyerekek szemlélete a világgal kapcsolatban. Azáltal, hogy tanárként, oktatóként ott vagyunk közöttük, beszélgetünk velük, példát mutatunk, olyan eredményeket érünk el, amilyenekre előzetesen nem is gondoltunk volna.
Egy hátrányos helyzetű hevesi faluból induló kisgyereket el tudunk kísérni az útján a konzervatóriumig, ami óriási dolog. Többségüknek megváltozik a gondolkodásmódja. Például egy srác – aki az iskola egyik leggyengébb tanulója volt, és nem tudott törvényes foglalkozást elképzelni magának, szinte csak rosszat lehetett hallani róla – azáltal, hogy a programnak köszönhetően megszerette a zenét, elhatározta, hogy gitáros lesz. A tanárai példája teljesen megváltoztatta, és továbbtanult. Ezek az igazi eredményeink. A mentoráltjaink rendre visszajelzik, hogy mit jelentett nekik a program; milyen eszközt kaptak a kezükbe az élethez a zene által. Középiskolásként, a ballagásuk után is vissza-visszatérnek hozzánk, hogy játsszanak a zenekarban, ami nagy öröm számomra.
Fiatalkorom óta szerveztem táborokat, ahol a személyes beszélgetések fogtak meg a legjobban, tán ott születtek a legnagyobb felismeréseim a világról. Rengeteget formálódtam az idősebbeket hallgatva. Én ugyanezt az élményt akarom átadni a gyerekeknek: lássanak új perspektívákat, fogják fel az élet színességét, legyenek kérdéseik és válaszaik, fejezzék ki magukat minél jobban, tudjanak vitatkozni, jussunk el a mélységekig; beszéljünk a droghasználat veszélyeiről, a szexualitástól, a továbbtanulásról… Mi lesz belőlem, hol a helyem a világban? Ide születtem, rendben, de mik a lehetőségeim, mivé válhatok? Ilyen témákról is tudunk eszmét cserélni, miközben támogató közegként ott a zenekar, ahol muszáj figyelni egymásra. A zenekarnak köszönhetően sok élmény éri őket, kinyílik számukra a világ. Szóval ezt a komplex tapasztalatot nyújtja a fiataloknak az iskolában és a családoknál is ez az aktív fejlesztő és szociális munka. Ebben, a változtatás lehetőségében rejlik a siker, és immár szép eredményeket értünk el. Ma már van egy együtt zenélő csapat, akikkel eljuthattunk a Zeneakadémiára is, mert másfél-két éve zenélő gyerekekkel olyan szinten tartunk, hogy kiállhatunk a nagyközönség elé, és együtt játszhatunk az Óbudai Danubia Zenekarral.
– Abszolút tisztában vagyok a zene univerzumokat megnyitó erejével, de ahogy említette, a zene itt végül is „csak” eszköz a gyerekek megszólítására. Gondolom, játékkal, sporttal és minden más értelmes közösségi tevékenységgel és élménnyel is el lehetne érni ugyanezt a hatást. Vagy nem?
– De igen. A közös sportolás, játék, a tartalmas beszélgetés ugyanezt a célt szolgálja. Mindegyik egyfajta eszköz. A mi nyelvünk éppenséggel a zene, mert ehhez értünk, ebben vagyunk jók. Ebben a módszerben hiszünk, mert ebben vannak óriási élményeink és mély tapasztalataink. Itt láttuk a nagy változásokat, és érzelmileg is ide kötődtünk. Az, hogy az egyik fiatalból focista lesz, a másikból zenész, az ő választásuk. Mi ott vagyunk, és felkínáljuk nekik a magunk alternatíváját: a zenét. Ez nem kényszer, hanem választási lehetőség. A folyamatos figyelem és az elvárások pedig megtermik a maguk gyümölcseit. Egy koncertre készülni kell, tudni kell a darabot, a zenélésnek és az adott előadásnak megvan a maga logikája, szabálya, célja, miközben adnunk kell a kinézetre, a megjelenésre is. Egy nagy rendszer az egész, amelybe így bekapcsolódnak a gyerekek. Apró feltételeknek kell eleget tenniük ahhoz, hogy egy ilyen közösség tagjai, részei legyenek. Mindez hozzátartozik a formálódásukhoz, a személyiségfejlődésükhöz.
– Beszélnek is a gyerekeknek a zenéről, a szerzőről, az adott darab hátteréről, történetéről, hangulatáról?
– Persze, de csak mértékkel. Úgy tanítjuk a zenét, hogy csak addig „erőltetjük” az elméletet, amíg az összeér a gyakorlattal, és nem lesz túlzottan riasztó. Nekünk kell megtalálnunk számukra az ismeretek átadásának leghatékonyabb módját és formáját, játékosan, egyszerűen, lényegre törően. Megvan az a fajta metódus, amellyel a kottát és a zeneelméletet harmonizáljuk. Színeket, számokat, ábrákat használunk, s mindezek segítségével gyors fejlődés érhető el. Egy altatót játszva például el kell tudniuk képzelni a szituációt, a hangvételt, a dinamikát. Mindenkinek van tapasztalata arról, hogyan ringatható el egy kisbaba. A zenét, megszólaltatásának módját sokkal könnyebb egy ilyen valós, általános képhez társítaniuk.
– A Máltai Szimfónia február 19-én fellépett az Óbudai Danubia Zenekar zeneakadémiai koncertjén. Hogyan alakult ki, illetve mivel folytatódik ez az együttműködés?
– A zenekarunk mára odáig jutott, hogy meghívták Salzburgba a máltai lovagokhoz, közreműködött a Jószolgálati-díj átadóin; neves művészek, Szalóki Ági, Caramel, Novák Péter, Nótár Mary, Balla Eszter énekeltek, játszottak velünk, aminek híre ment. Hámori Máté, az Óbudai Danubia Zenekar karmestere kereste meg Vecsei Miklóst, a szeretetszolgálat alelnökét azzal, hogy szeretné felvenni a kapcsolatot az együtt zenélő csapatunkkal. Tarnazsadányban, Tarnabodon találkozott a gyerekekkel és a tanárokkal, azután elindult a Közös hang projekt. A tervezgetés eredményeként évente két-három alkalommal afféle előzenekarként lépünk fel a Danubia bérletes koncertjein. Ezúttal Ott Rezső – Báder Ernő – Vörös Tamás – Nyári Károly Közös hang 2.0 összeállításának bemutatójára került sor. Ez egy olyan tíz-tizenöt perces nagyzenekari (és részben énekelt) darab, ha tetszik, dalcsokor, amely arra a repertoárra és dallamvilágra – népzenére, cigányzenére – épül, amelyet a tanítás során alkalmazunk, felhasználunk és játszunk. Már a szeptemberi első alkalom is elképesztő sikert aratott, a közönség a végén állva tapsolt, majdnem olyan hosszan, mint a darab időtartama. Tavasszal lesz a következő fellépésünk a Danubiával. És egy újabb óriási lehetőség számunkra, hogy meghívtak minket Bécsbe, a Wiener Konzerthausba, ahol októberben lesz egy koncertünk a máltai lovagrend szervezésében.
Szerző: Pallós Tamás
Fotó: Majoros Árpád Csaba
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. március 13-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
