Sorosra várva

Sorosra várva

Annyit már tudni, hogy a bevándorlás illegális szervezése ezután önálló büntetőtörvénykényi tényállás lesz. Elvileg a Stop Soros több törvényünket is módosítani fogja, így például a nemzetbiztonsági törvényhez is hozzá kell majd nyúlni.

Trócsányi László igazságügyi miniszter arról beszélt az MTI-nek, hogy

az alaptörvény hetedik módosítása tíz cikkből áll majd és alapvetően három témakört érint.

Az első témakör Magyarország alkotmányos önazonosságának védelmére és a menedékjogra vonatkozik. A szuverenitás és az alkotmányosság védelme érdekében kiegészül a Nemzeti hitvallás: kötelezettségként írja elő az állam szerveinek – összhangban az Alkotmánybíróság döntéseivel – az alkotmányos önazonosság védelmét. Európai uniós összefüggésben az alapvető jogok és szabadságok gyakorlásának összhangban kell állnia az alaptörvénnyel, valamint Magyarországnak az ország területi egységére, népességére, államformájára, állami berendezkedésére vonatkozó rendelkezési jogosultsága sem korlátozható.

Az illegális bevándorlással kapcsolatban az igazságügyi miniszter egyébként kiemelte,

“kimondásra kerül az idegen népesség betelepítésének tilalma, a módosítás megerősíti azt a nemzetközi jogban bevett alapelvet, hogy az államnak jogában áll meghatározni azt, hogy területén ki élhet”.

Emlékezetes, a Jobbik még az előző ciklusban szó szerint ezt akarta, kiegészítve azzal, hogy ellentételezésért cserébe se lehessen betelepíteni idegen népességet. Azonban ez 2016-ban sértette volna Rogán Antal letelepedésikötvény-bizniszét. Így végül a Fidesz elállt a betelepítés minden formáját célzó módosítástól, 2018 májusában pedig várhatóan alaptörvényi védelemben részesíti a gazdag bevándorlók előjogait.

Érdekes az is, hogy a módosítás azt is kimondja, hogy nem jogosult menedékjogra az a nem magyar állampolgár, aki olyan országon keresztül érkezett Magyarországra, ahol üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nincs kitéve. Viszont erre eddig is volt szabályozás, amelyben az Orbán-kormány meghatározta a biztonságos harmadik országok listáját, amelyen egyébként Szerbia is szerepelt, mégis beengedték onnan “az illedelmesen kopogtató” bevándorlókat.

“Percről percre változik az Orbán-kormány hozzáállása a bevándorláshoz, így előzetesen, a szöveget még nem ismerve, nem lehet konkrét álláspontot megfogalmazni a Stop Sorossal kapcsolatban”

– fogalmazott lapunknak Jakab Péter, a Jobbik szóvivője.

Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, a Stop Soros januári bemutatásakor például Pintér Sándor még arról beszélt, hogy

Soros Györgyre pont nem vonatkozik a Stop Soros, mert az amerikai milliárdos nem szervez semmilyen bevándorlást.

Tekintettel arra, hogy a kormány össze-vissza beszél, alaposan tanulmányozni kell a majd a szöveget – fogalmazott Jakab Péter.

“A Fidesz az elmúlt években tízezrével engedett be bevándorlókat, szépen-kopogtatókat, és szépen-fizetőket is. Sőt, most már ott tartanak, hogy közbiztonságot is veszélyeztető afgánokat rejtegetnek mozgássérültek rehabilitációját segítő otthonokban”

– közölte, majd hozzáfűzte: az említett afgán családokat hazánk Németországból fogadta be, pedig ez semmilyen kvóta része nem volt.

S miközben Sorosra várunk Magyarországon, jusson eszünkbe Estragon szomorú megállapítása:

“semmi sem történik, senki sem jön, senki sem megy el – borzalmas.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »