Soros összeesküvés-elméletei, most Salvini ellen

Soros összeesküvés-elméletei, most Salvini ellen

Lassan közhely, hogy a nyugati világ fősodratú médiumai – beleértve a hazai cselédmédiumokat is – abban a pillanatban „összeesküvés-elmélettel” igyekeznek hitelteleníteni bárkit, amint valamilyen tényt mond a háttérhatalmi gazemberekről. Ismétlem, tényt.

Mint Udo Ulfkotte, aki pontosan olyan váratlanul halt meg, mint a nagyon kedves arcú Friederike Beck, a vele majdnem azonos korú honfitársnője. Aki szintén kegyetlenül precíz adatokkal mutatta be, mi történik a háttérben, beleértve George Soros globális hálózatát. És aki a Soros-féle NGO-k működését precízen leíró, lábjegyzetek tömegével alátámasztott, hetilapunkban heteken át ismertetett könyvének tavalyelőtti megjelenése után pár hónappal hirtelen meghalt, akárcsak Ulfkotte, a Frankfurter Allgemeine Zeitung egykori szerkesztője és haditudósítója.

Azt is tudjuk, hogy a másik oldal ilyen erőfeszítésének egyik változata, amikor még egy lapáttal rátéve az „összeesküvési vonalra”, azt gúnyolják. Mint a háttérhatalmat agyonsegítő Gulyás Márton aktivista, aki YouTube-on adta elő e műsort. Arról a Gulyás Mártonról van szó, akihez a hazai bíróság egy ujjal nem mer hozzányúlni, és a legkülönfélébb magyarázatokkal késleltetik irracionálisan annak a jogerős döntésnek a meghozatalát, ami – mint előre tudjuk – a világért sem fogja helybenhagyni az első fokon hozott 300 órás közmunkát. Vagyis bátorítják, mint eddig, hogy Gulyás sárga festékkel szórjon le bármit, büntetlenül.

Folytatás:

http://demokrata.hu/hir/kulfold/soros-osszeeskuves-elmeletei-most-salvini-ellen

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »