Soros György – nemcsak cél, hanem eszköz is

Soros György – nemcsak cél, hanem eszköz is

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában ismét előhozakodott Soros Györggyel. De vajon mi motiválja a kormányfőt, hogy az utóbbi időben ennyit foglalkozik a magyar származású milliárdossal? Tényleg ilyen fontos a személye, vagy ez is csak egy politikai blöff? Erről kérdeztük Kovács Jánost, az Iránytű Intézet politikai elemzőjét.

Mennyire jelent még hívószót a magyar belpolitikában Soros György?

Onnan közelíteném meg a kérdést, hogy a Fidesz sikerének egyik kulcsfontosságú eleme, hogy az „országot védő, erős, cselekvő kormány” képe és a „szabadságharcos” logika kerüljön a politikai kommunikáció, és ekképp a közéleti diskurzusok homlokterébe. Ehhez nélkülözhetetlen egy jól értelmezhető, némileg túlexponált ellenségkép (különösen a külső ellenség képe), hiszen az ehhez kapcsolható fenyegetettség-érzet a politikai kommunikáció fontos eleme: egyszerre alkalmas a kormányzat tevékenységének felértékelésére, emellett a figyelem fókuszát elvonja a belpolitikai folyamatokról. Ennek következtében a kormányzás teljesítményének értékelése kikerül a szakpolitikai dimenzióból és a közvetlen tapasztalatok szférájából.

Túlcsordulás

Ezt láthattuk a migrációs válság esetében is: a határozott kormányzati intézkedésekkel való társadalmi elégedettség, a kormány európai partnerekkel való, konfrontációt vállaló magatartása nemcsak a kormánypártok támogatottságának tett jót, de az Iránytű kutatásainak tanúsága szerint az élet más területein is növelte a választók elégedettségét, tehát megfigyelhető e tekintetben egy ún. „spill-over” hatás („túlcsordulás”). Eközben a közéleti viták nem az egészségügy aggasztó helyzetéről, az oktatási reform kudarcáról, vagy épp a mindent elárasztó korrupcióról szóltak.

Soros György személye annyiban jelent hívószót, hogy az utóbbi időben a kormányfő által egyre gyakrabban emlegetett „háttérhatalomnak” (a külső ellenség képe) már arca is van, (a kormány egyes ellenzéki szereplőkben e hatalomnak a hazai „ügynökeit” is megtalálta) tehát nem egy absztrakt, nehezen megragadható, hanem egy világos, s így hatásosabb ellenségképpel van dolgunk.

El lehet-e érni ezzel olyan hatást, mint amit tavaly a migrációs válság idején tapasztaltunk?

Nem valószínű. Épp ezért van szükség a témák összekapcsolására, Soros György migráció kezelését célzó 6 pontjának ismételt felemlegetésére. Mint minden politikai üzenetnek, a tömeges illegális bevándorlás témájának is van egy kommunikációs ciklusa, hullámzása: így felfutása, tetőzése és lecsengése. Ez még akkor is így van, ha ezzel a kihívással kénytelenek vagyunk hosszú távon számolni. Tehát a kívánt politikai hatás eléréséhez szükséges „újítani”, finomhangolni a témán, esetleg új szereplőket, ellenségképet beemelni az okok és várható következmények magyarázatába.

“Persze fontos hangsúlyozni, hogy a politikaformáló elsősorban önérdeket érvényesítő, önigazoló kommunikációs szándéka nem jelenti azt, hogy az általa adott értelmezés szükségképpen minden elemében hamis”.

Konkrétabban: van-e valós ráhatása Sorosnak még a magyar belpolitikára?

Soros György egy nemzetközileg ismert, nagy politikai és gazdasági befolyással rendelkező személy, aki számos társadalmi, politikai kérdésben határozott álláspontot képvisel, ráadásul céljait a hozzá köthető szervezetek támogatási politikáján keresztül is igyekszik érvényesíteni. Én úgy értékelem, hiba volna ezt az informális hatalmat alábecsülni. Itt rögtön hozzá kell tennem: az értékelés szintjén ugyancsak tévedés felnagyítani, túlmisztifikálni azt. A kérdésben megfogalmazott „ráhatás” meglehetősen tág értelmezési keretet nyújt. Amennyiben elfogadjuk azt, hogy Soros György befolyásos ember, akkor – ha fenntartásokkal is – igazat kell adnunk azoknak, akik veszélyt vagy lehetőséget látnak ebben az érdekérvényesítő szándékban, képességben.

Miért vált most kiemelt az Orbán-kormány kommunikációs témájává a Sorozás?

Ennek egyik oka az, amire már az imént kitértem, vagyis az „országvédő, szabadságharcos” kommunikációs eszköztár újabb panelekkel való feltöltése. A másik ok közvetett: a magyarországi jelenléttel (is) rendelkező civil szervezetek, NGO-k Soros-pénzekkel történő támogatásával függ össze, amelyekben a kormány – gyakran nem ok nélkül – politikai kockázatot lát.

“Ezen túl létezhet egy olyan aspektus is, ami a nyilvánosság számára nem hozzáférhető információkat tartalmaz, ami tulajdonképpen a korábban már szintén említett informális hatalommal összefüggésben merül fel”.

Soros György magyar szemszögből fokozottabb közéleti aktivitása, a magyar kormányt célzó, élesebb kritikái szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a személye „célkeresztbe” kerüljön.

Nem kontraproduktív Orbánék múltjával Sorosozni?

A jelenlegi fideszes vezetők által korábban élvezett Soros-ösztöndíjak miatt akár vissza is üthetne a téma, csakhogy a Fidesz képes volt elhatárolni magát a „liberális, radikális és alternatív” múltjától, a párt szavazóinak szemében a kormánypárti politikusok morális intaktsága sem kérdőjeleződött meg emiatt (ha ugyan tudomást vettek erről a tényről). Másrészt a politika valóban „mozgás”, azt nem lehet statikusan szemlélni:

“az emberek, eszmék, szervezetek, körülmények folyamatosan változnak, és a siker receptjének egyik fontos hozzávalója az alkalmazkodás képessége”.

Ráadásul ilyen mélységben nagyon kevés választót érdekelnek az összefüggések, így – noha a téma pikáns is lehetne – a „Sorosozás” nehezen válhat „kétélű


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »