Soros, a keresztapa Davosban

Soros, a keresztapa Davosban

Sajtónk ismét készpénznek vette az MTI tegnap, 23:26-kor félrevezetően Budapest/Davos keltezéssel feltüntetett jelentését, amelyben a „Davos” azt jelentette, hogy Budapesten a Bloomberg hírügynökség onnan sugárzott közvetítéséből csemegézett.

E „tudósítás” címe: „Orbán Viktor anyagilag megvásárolta a szocialisták vezetőit – jelentette ki Soros György magyar-amerikai üzletember csütörtök este Davosban”.

A pontosság kedvéért azonban meg kell jegyezni, hogy George Soros a magyar vonatkozású kijelentéseit a beszéd után, kérdésre válaszolva mondta el.

A hazánkat közismerten utáló világsajtó vezető nyelvein megjelenő fontosabb portálok átolvasása után tényként közölhetjük, magában a davosi Soros-beszédben egy szó nincs Magyarországról.

De mivel az MTI a Bloomberget vette alapul és az valóban a helyszínen volt, ismertessük ezen amerikai hírügynökség alapján, hogy mit mondott tegnap este a CEU-egyetem és a világszerte olyannyi kormánybuktató puccsban nyakig benne lévő, globális „filantróp” hálózatot működtető keresztapa a behavazott svájci üdülőhelyen.

Íme a magyarbarátnak és Soros-ellenségnek igazán nem nevezhető Bloomberg beszámolója a globális keresztapa davosi beszédéről:

Hírdetés

A híradás első kitétele tegnap este 8:47-kor történt és azt 10:37-kor frissítettek. E címmel jelent meg: „George Soros azt mondta, a Trump-kormány ’veszélyt jelent a világra’”.

És itt most egy pillanatra vissza kell térni az MTI-jelentésre, amely ezt a kijelentést azzal tompította, hogy Soros „úgy vélte”, míg a magyarügyi Soros-elkaszálásoknál csak a „jelentette ki” és szinonimái szerepelnek. A magyar adófizetői pénzen működő naphegyi híriroda viszont a „szerinte” szóval enyhítette Sorosnak a Trump állam lemaffiázását is.

Folytatás:

http://magyaridok.hu/kulfold/soros-keresztapa-davosban-2729977/

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »