Sorban állnak a cégek a munkaerőért

 

Vannak vállalkozások, amelyek gépesítéssel, automatizálással, mások béremeléssel, a fiatalok képzésével és az idősek, akár nyugdíjas korúak foglalkoztatással próbálják enyhíteni a munkaerőhiányt.

A gazdasági mutatók jól alakulnak, a munka világában is javulás állt be. Csökken a munkanélküliség, nő a foglalkoztatottság, ugyanakkor bizonyos területeken és ágazatokban megjelent a munkaerőhiány – hangzott el a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Míg a Nyugat-Dunántúlon, a határ mentén másfél évtizede munkaerőgondokkal küzdöttek a vendéglátósok, addig a Balaton mellé szívesen mentek a nyári szezonban dolgozni a pincérek, a szakácsok. Mostanra azonban jelentősen megváltozott a helyzet.

Idén már a Balatonnál is komoly problémákkal küzdenek a vendéglősök, minőségi munkaerőt szinte lehetetlen találni. A szakképzett, jó munkaerő külföldre megy, az ottani fizetésekkel nem lehet versenyezni.

A KSH friss adatai szerint országosan idén a második negyedévben a foglalkoztatottak száma több mint 4 millió 340 ezer volt, 142 ezerrel több mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta pedig 5,1 százalékra csökkent.

Ez az arány Vas megyében ennél jóval kedvezőbb, a térségben gyakorlatilag elfogyott a munkaerő, a közeli Ausztria is elszívja a munkakeresőket. Az állásbörzéken már nem a munkavállalók, hanem a cégek állnak sorba.

Talán még Vas megyénél is nehezebb helyzetben van Győr-Moson-Sopron megye, amely az ország egyik legfejlettebb térsége. Korábban az volt a probléma, hogy nincs jól képzett szakember, ma már nincsen ember sem – betanított munkára, segédmunkára is nehezen lehet csak dolgozókat felvenni, mondta Horváth Szabolcs, a 18 vasipari céget és két középiskolát tömörítő Professio Klaszter elnöke.

Míg korábban több ezer szlovákiai ingázó járt át a győri ipari parkba dolgozni, mostanra a győriek mennek a pozsonyi régióba, például a Volkswagen gyárba munkát vállalni.

A probléma megoldására a cégek és a kamara is keresi a megoldást. Felvetődött, hogy a vállalkozások inkább fejlesztéseket, gépesítést, automatizálást valósítsanak meg, de ez sem jelent megoldást minden esetre, mondta Dinnyés Előd, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára.

Több vállalkozás intenzív bérfejlesztésbe kezdett, ezzel próbálva itthon tartani a dolgozóit. Dinnyés Előd szerint körülbelül 30 százalékot meghaladó béremelés elgondolkodtató lenne az ingázók egy részének, de lehet, hogy még ez sem elég.

A Borsodi Műhely Kft. is folyamatos emberhiánnyal küzd. A vasipari cég a fiatalok képzésével és az idősek, akár nyugdíjas korú kollégák továbbfoglalkoztatásával próbálja enyhíteni a munkaerőhiányt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »