Soós elsõ lépésként teljes átvilágítást fog kezdeményezni

“Teljes körű külső és független csoport által elvégzett átvilágítást fogok kezdeményezni, ez talán a legfontosabb lépés, amit az első között meg fogok tenni. Ismernünk kell a város vagyoni gazdasági helyzetét, látnunk kell, milyen munkaközösséggel és milyen szakemberekkel rendelkezünk” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Soós Zoltán megválasztott marosvásárhelyi polgármester. Elmondta, szeretnék tudni, hogy a nemzetközi mérőszámokhoz viszonyítva a város milyen állapotban van, hogy tudják, honnan indulnak, mert eddig teljes sötétségben voltak tartva.

“El akarjuk kerülni, hogy a következő négy évben rendre újabb és újabb ügyek kerüljenek elő, mint csontvázak a szekrényből” – mondta Soós, aki a sajtótájékoztató keretében megköszönte mindenki munkáját, illetve a választóknak a részvételt.

Hírdetés

Ugyanakkor üzent azoknak, akik azzal riogatnak most, hogy beiktatott polgármesterként bosszúállásba kezdene. “Új várost nem ígérhetek, de új szemléletet igen. Ebben politikai leszámolásnak helye nincs. Aki dolgozik és ellátja a feladatát, annak nincs mitől tartania” – mondta, és megismételte a kampányban hangoztatott állításait, hogy hatékony, átlátható és határidőket betartó hivatalt szeretne. Elmondta ugyanakkor azt is, hogyha az átvilágítás során törvénytelenségeket tapasztalnak, azt természetesen közlik az illetékes hatóságokkal, de aki nem volt részese az elmúlt 20 év korrupciós ügyeinek, azokkal nyitott az együttműködésre. A megválasztott polgármester a korrupcióval szemben ugyanakkor zéró toleranciát hirdetett.

A rá váró feladatok kapcsán még megemlítette, hogy reméli, a politikai pártok is megértették a vásárhelyi emberek akaratát, a változás igényét. „Bízom abban, hogy a tanácsba bejutott pártok stabil koalíciót, stabil többséget fognak alkotni a változás érdekében.”. Soós kitért az RMDSZ új tanácsosi csapatára is, elmondta, hogy ebben a munkában ez a 11 új tanácsos megkerülhetetlen lesz, és ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a szövetség már a választások előtt megértette a változás igényét, és lecserélte az összes tanácsosát olyanokra, akik nem érintettek az elmúlt évek intrikáiban.

Soós azt reméli, hogy a prefektus a hivatalos eredmények megjelenése után a lehető leghamarabb kiírják a városi tanács alakuló ülését, és ő leteheti a polgármesteri esküjét. Elmondása szerint az elmúlt két napban máris sok megkeresését kapott a lakóktól a város irdatlan mennyiségű problémájáról, az intézményvezetőktől és az vállalkozóktól. “A régi rendszer emberei már nem végzik a dolgukat, mi még nem tudjuk végezni” – mondta. Meglátása szerint 2-3 héten belül állhat munkába, amint a törvényszék kihirdeti a hivatalos eredményeket, és a prefektus összehívja a városi tanács alakuló ülését.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »