Soltész Miklós: erősödik a családbarát Magyarország

A politikai vezetők, az egyházak és a családok összefogásával erősödik a családbarát ország – mondta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Debrecenben, a Megtestesülés plébánia kertjében épülő római katolikus óvoda alapkőletételi ünnepségén.

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is támogatja a családokat: 2022-ben 3500 milliárd forintot fordítanak családtámogatásra, három és félszer többet, mint 2010-ben.
   
A személyijövedelemadó-visszatérítés alapján pedig további 600 milliárd forint kerül vissza 1 900 000 családhoz – tette hozzá az államtitkár.
   
Soltész Miklós azt mondta, a debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye eddig is nagymértékben kivette a részét a családok támogatásának nagy feladatából.

Hírdetés

Az elmúlt években Mátészalkán, Nyírbátorban, Nyíregyházán, Debrecen-Józsán, és most egy debreceni lakótelep közepén építettek, illetve építenek óvodát.
   
A debreceni Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tagóvodájának mintegy 542 millió forintos beruházását a magyar kormány 470 millió forinttal támogatja – közölte az államtitkár.
   
Elmondta azt is, hogy az elmúlt 10-11 évben a kormány 120 milliárd forintos támogatásával 11 ezer bölcsődei és óvodai férőhely jött létre a református, a katolikus és az evangélikus óvodafejlesztési program keretében.
   
A katolikus egyház 200 óvodát újít meg, illetve épít fel, ezek kétharmada már elkészült – jegyezte meg Soltész Miklós.
   
Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője felidézte, hogy amikor a kormány 18-ról 16 évre csökkentette a tankötelezettséget, akkor 5-ről 3 éves korra vitte le a kötelező óvodai beiratkozási életkort.
   
A kormány felmérte, hogyan tudnak segíteni a hátrányos helyzetű gyerekeken, s beigazolódott: minél hamarabb találkozik az oktatási rendszerrel egy gyerek, annál nagyobb esély van arra, hogy azokat a hiányokat, amelyeket esetleg otthonról hoz, valamilyen módon le tudja küzdeni – fűzte hozzá a kormánypárti politikus.
   
A családbarát intézkedéseknek meg is lett az eredménye – mondta Kósa Lajos egy európai felmérés eredményét idézve, miszerint az Európai Unió tagországai közül az elmúlt tíz évben Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a hátrányos helyzetű családok száma.
   
Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere az alapkőletételkor példaértékűnek nevezte, ahogy a kormány, az önkormányzatok és az egyházak együtt dolgoznak a jövő építésén.
   
„Amikor Debrecent építjük, a magyar nemzetet építjük” mondta, kiemelve, hogy a város szellemi kisugárzása, gazdasági ereje hatással van a környezetére is.
   
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök azt mondta, ők nem intézményeket akarnak fenntartani, hanem az evangéliumot szeretnék hirdetni: „Isten szeret engem”.
   
Azért építenek óvodákat, hogy e szeretetről tanúságot tegyenek azoknak, akik rájuk bízzák a gyerekeiket – hangoztatta a püspök, majd megáldotta és megszentelte az alapkövet és az abba belehelyezett időkapszulát.
   
A négy csoportszobás, száz gyerek elhelyezésére alkalmas óvoda jövő szeptemberre készül el.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »