Sokszor gondolok anyátokra

Vasárnap volt anyák napja. És igen, néha én is gondolok anyátokra. Az utóbbi időben hol gyakrabban, hol ritkábban, de elég rendszeresen.

Magyar Menedék - Ősmagyar

Mondjuk olyankor, amikor azt hallom, hogy gyerekek éheznek az országban, szerteszéjjel, magyarok is szép számban. Amikor látom, mit esznek az ovisok, miközben nálatok roskad az asztal a libamájtól. Meg olyankor, amikor azt látom, hogy a migránsnak kinyaljátok a seggét, de a magyar hajléktalanba belerúgtok, ha enni kér. Amikor a márkás téli kabátot és bakancsot egy négernek adtátok, és nem a fázó, reszkető magyar családnak.
És csuklik még szegény olyankor is, amikor 2016-ban Budaházy Gyurira 20 év fegyházat kérnek, a kedvezményes szabadulás lehetősége nélkül, de egy Biszku-féle csökevény busás nyugdíjjal, kényeztetve, soha felelősségre nem vonva, szeretetotthonban aludta át magát – remélhetőleg – a pokolba.

Aztán les csak anyátok, nem csak anyák napján, amikor azt olvasom, hogy újabb stadion épül, meg palota a királynak, miközben áttétes daganatos apám egy CT időpontjára várakozva még mindig nem került a műtőbe. Meg olyankor is, amikor a kórházi kosztra, a penészes és málló falakra nézek, és azon gondolkodom, miért nincs pénzem magánkórházra…

Aztán gondolok rá olyankor, amikor a taxisok kimennek tüntetni egy offshore multi ellen, a bősz vadmagyarok pedig, akik akár fel is robbantanák a teszkót, ádázul az Ubernek drukkolnak. Mert dögöljön meg a szomszéd tehene is, ha nekik nem fussa a tejre.

Csuklik szegény édesanyátok akkor is, amikor nézem az ingatlanpiaci árakat, a sok utcára kerülő, az egekbe szökő albérletárakat megfizetni nem tudó embert. Mert utána megnézem az üres lakások vak ablakait, és nem értem, ők miért nem hajthatják ott álomra a fejüket.

Hát én gyakran gondolok a ti anyátokra–. És nem tudom, hogy nagyon utáljam, vagy éppen sajnáljam miattatok szegényt.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »