Sokkolta Európát a brit választás

Sokkolta Európát a brit választás

Merkel szerint az EU túléli a Brexitet, de egyre több országban követelnek hasonló népszavazást.

Európai vezetők elszomorítónak és fájdalmas döntésnek minősítették tegnap azt, hogy Nagy-Britannia az Európai Unióból való távozás mellett döntött. A francia, a holland és a svéd euroszkeptikus pártok azonban népszavazást követelnek.

Akármennyire fájdalmas is ez, bármilyen késlekedés szükségtelenül meghosszabbítja a bizonytalanság időszakát – írta közös közleményében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, Donald Tusk, az Európai Tanács és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, illetve Mark Rutte, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Hollandia kormányfője.

Mint írták, az uniós intézmények készen állnak arra, hogy zökkenőmentesen, azonnal elindítsák a kiválási tárgyalásokat Nagy-Britanniával, amelynek során a felek megegyeznek a kilépés feltételeiben.

Angela Merkel német kancellár úgy nyilatkozott: az EU elég erős ahhoz, hogy megtalálja a helyes válaszokat a Brexitet eredményező népszavazásra. A kancellár sajnálattal vette tudomásul a britek döntését, és azt mondta, hogy az európai közösségnek szoros kapcsolatra kell törekednie a jövőben Nagy-Britanniával.

A kancellár arra figyelmeztetett, hogy Európának nem kellene gyors és egyszerű konklúziókat levonnia a referendum eredményéről, ez csak további törésvonalakat okozna. Merkel hétfőre egyeztetésre hívta Berlinbe Tuskot, Francois Hollande francia elnököt és Matteo Renzi olasz miniszterelnököt. „A britek döntése súlyos próba elé állítja Európát, amely többé nem lehet olyan, mint eddig volt, s amelynek mostantól a lényegre kell koncentrálnia” – mondta Hollande. A francia elnök sajnálatát fejezte ki a döntés miatt.

Hozzátette, tiszteletben tartja a britek választását, s a kilépésről szóló tárgyalásokat gyorsan le kell folytatni.

„A brit népszavazás eredménye arra inti az uniós vezetőket, hogy meg kell őrizni az EU egységét és összetartozását, és mindent meg kell tenni a dominóhatás elkerüléséért” – jelentette ki Andrzej Duda lengyel államfő.

„A Brexitre adandó pozitív válasz az lenne, ha megreformálnák az Európai Uniót” – mondta Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság párt elnöke, hozzátéve: új európai alapszerződés kidolgozására van szükség. „Az Egyesült Európának új vízióra és újrakezdésre van szüksége” – vélekedett Alexisz Ciprasz görög miniszterelnök.

Szerinte a cél egy társadalmilag igazságos és demokratikus Európa létrehozása. A kormányfő rámutatott, hogy a brit választók döntése nem „derült égből villámcsapás” volt, hanem az unió szerkezetében felfedezhető demokratikus hiányosságoknak, a kemény megszorító programoknak és a „lusta déliek, szorgos észak-európaiak” jellegű előítéleteknek a következménye.

Barack Obama szerint a Brexit ellenére sem változik az amerikai–brit viszony. „Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság különleges kapcsolatai tartósak, és az Egyesült Királyság NATO-tagsága továbbra is az Egyesült Államok kül-, biztonság- és gazdaságpolitikájának sarokköve marad” – szögezte le az elnök. „Oroszország sohasem avatkozott be a brit népszavazás ügyébe, arról nem hangoztatott semmiféle véleményt, ezért azzal kapcsolatban minősítést tenni a politikai kultúra alacsony szintjének megnyilvánulása” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap Taskentben.

Az elnök David Cameron brit kormányfőnek arra a kijelentésére reagált, amely szerint „Putyin boldog lesz”, ha Nagy-Britannia kilép az unióból.
A francia és holland euroszkeptikus pártok is népszavazást követelnek az európai uniós tagságról – jelentette pénteken az MTI.

„A népek szabadsága végül mindig érvényesül. Bravó az Egyesült Királyságnak! Most mi következünk – Brexit, Frexit” – írta Twitter-profilján Florian Philippot, a francia Nemzeti Front alelnöke, a Frexittel Franciaország kilépésére utalva.

A párt elnöke, Marine Le Pen is üdvözölte a brit népszavazás eredményét, a szabadság győzelmének minősítve azt. Twitter-profilján azt írta: ugyanilyen népszavazásokat kell rendezni Franciaországban és a többi EU-tagországban. Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt vezetője – a közvélemény-kutatási eredmények szerint a legnépszerűbb holland politikus – is követelte, hogy hazájában rendezzenek referendumot az EU-tagságról.

Hozzátette, hogy ha miniszterelnökké választják a jövő márciusi parlamenti választásokon, akkor ki fogja írni a népszavazást. Az EenVandaag holland tévécsatorna közvélemény-kutatási eredménye szerint a szavazópolgárok 54 százaléka referendumot akar az EU-tagságról, és a többség a kilépésre szavazna.

A népszavazást sürgetők táborához csatlakozott Mattias Karlsson, a Svéd Demokraták nevű euroszkeptikus párt vezetője. A TNS közvélemény-kutató ügynökség egy tavaszi felmérése szerint a svédek 36 százaléka szeretné elhagyni az EU-t Brexit esetén, 32 százalékuk maradna az unióban.

Az Alternatíva Németországnak szélsőjobboldali párt alelnöke, Alexander Gauland azt mondta, Angela Merkel és nyitott határai űzték ki a briteket az Európai Unióból.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »