Sokan vágynak rugalmas munkaidőre

Sokan vágynak rugalmas munkaidőre

Magyarországon az alkalmazottak kevesebb mint harmada dolgozik csak rugalmas munkarendben, de várható, hogy osztrák mintára hamarosan a munkavállalói csoportok javasolják majd a munkáltatónak a munkaidő-beosztás megváltoztatását.

Addig is a munka törvénykönyvéből levezetve munkahelyenként igyekeznek a számukra kedvező munkarend kialakítására –írta csütörtöki számában a Népszava.

A rugalmas munkaidő-szervezést számos hazai munkahely alkalmazza sikerrel;

a gyakorlat szerint a dolgozó napi munkaideje egy részében – jellemzően 10 és 15 óra között – a munkahelyén tartózkodik, a nyolc órából hiányzó délelőtti és délutáni résszel pedig szabadon, illetve a közvetlen munkatársakkal egyeztetve gazdálkodik

– olvasható a napilapban.

A munkaidő-nyilvántartást ugyanúgy vezetni kell, mintha kötött munkarendben dolgoznának, és heti-havi összesítésben le kell dolgozni a törvényes munkaidőt – jelezték.

Nemzetközi szinten tízből négy munkavállaló dolgozik rugalmas munkarendben, Magyarországon viszont csak tízből három

–idézte a lap a Randstad Workmonitor első negyedéves felmérését. Hozzátették: pedig igény volna rá, különösen az úgynevezett Z generáció (az 1990-es években születettek) elvárása a kötetlenebb foglalkoztatás.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »