A komáromi Monostori híd a 2020/2021-es megkapta az „Év Építménye” (Stavba roka) díjat a „kiváló és progresszív építészeti megoldásokért”. Az alapötletért és a tervezésért is felelős Nagy László nagyra értékeli az elismerést.
A Monostori hídnál nem is olyan régen, április végén leplezték le a magyarországi Építőipari Nívódíj tábláját. Gyakorlatilag ezzel párhuzamosan az is eldőlt, hogy a szlovákiai oldalon sem marad elismerés nélkül a legújabb karakteres komáromi építmény.
Az ABF Slovakia által minden évben szervezett verseny 2020/2021-es évadába bekerült a Monostori híd is, amely 19 másik befejezett, már működő szlovákiai építménnyel mérkőzött meg a szakmai elismerésekért. A nyolc díjtípus közül a komáromi híd végül azt nyerte el, amelyet a „kiváló és progresszív építészeti megoldásokért” ítél oda a bizottság.
A Monostori híd nyilván több generáció számára határozza majd meg a két Komárom által közrefogott dunai látképet. Ez nem kis részben azért lehet így, mert az építészeti megoldások, illetve a stílus rendkívül egyedivé teszi az építményt. Lapunknak Nagy László, a híd alapötletéért és a tervezésért is felelős mérnök elmondta, számára a szlovákiai díj azért „kedvesebb” valamivel, mert az kimondottan a tervezésre vonatozik, míg a nívódíjat inkább a kivitelezés alapján nyerte el a híd. Összességében úgy látja, az elismerések egy „16 éves küszködést” zártak le.
Nagy László számára ez volt a harmadik Duna-híd, amelynek a tervezésében fontos szerepet vállalt. Ugyan a korábbi építményeknek is megvolt a maga egyedi mivoltuk, ám ezt most túlszárnyalta a Monostori híd, köszönhetően a keresztirányban megdöntött pilonnak. „Erről gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy nagyon egyedinek számít a világban” – mondja Nagy László. A tőle származó építészeti megoldásban, vagyis az atipikus hídszerkezet kialakításában egyebek mellett a terepadottságoknak is döntő szerepük volt.
„Atipikus és nagyon meglepő az elosztás a környezet miatt. Sík területen vagyunk, ugyanakkor a szlovák oldal magassága 106 méter a tengerszint fölött, míg a Duna feneke pont 100, a magyarországi oldalon viszont már 123. Ebből több dolog következik. A szlovák oldali töltést úgy kellett kezelni, mint a »szent grált«, ki kellett kerülni” – fejtegeti, ráadásul a hajózási vonal sem a Duna közepénél található.
A kivitelezésnél is nem kevés furfangra volt szükség, ugyanis ahogy egyre magasabb és súlyosabb volt a pilon, úgy hajlott el folyamatosan, amely a végén csaknem egy métert tett ki. Ezzel természetesen számoltak a tervezésnél, ám a helyzetet bonyolította, hogy a pilon megépítéséhez magában a Dunában kellett egy teljes darut felépíteni, majd azt a hídhoz kellett erősíteni. Ebből adódóan az emelőszerkezet is megdőlt, de egy bonyolult művelettel sikerült úgymond visszahajlítaniuk.
Nagy László számára ezzel sem érnek véget a büszkeségre okot adó eredmények. Hozzáteszi: a súlypróbánál az előzetesen 480 milliméternyire kalkulált lehajlás csak egy egységgel tért el a tervezettől. A pontosságot ezen felül bizonyítja az is, hogy amikor elkészült a pilon, öt helyen mérték meg véletlenszerűen, és a kapott adatok szinte teljesen megegyeztek azzal, amelyek a tervekben szerepeltek.
„Borzasztóan sok ügyes ember dolgozott a híd körül”
– ismeri el az egész tervező- és építőcsapat munkáját utólag is a szakember. Hozzáteszi: az „év építménye” megítéléséért felelős egyik bizottsági tag, amikor meglátta a hidat, kijelentette, hogy addig számos ellenvéleménye volt, de ott a helyszínen ez teljesen megváltozott.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
