Sok jóra nem számíthatnak az ápolók és az orvosok

Sok jóra nem számíthatnak az ápolók és az orvosok

Várhatóan egészségügyi dolgozók is tiltakoznak április 15-én, nemcsak tanárok. Az interneten szerveződik szolidaritási akció a visszavonulásán gondolkodó fekete ruhás nővér mellett. Az ágazati államtitkár béremelést ígért, de annak mértékéről egyelőre nem nyilatkozik. Jelentős fizetésemelésre az ápolók, orvosok nem számíthatnak, jövőre az állam nem költhet többet a saját működésére a bevételeinél.

„Ez nagyon fontos, hogy egyáltalán a megfelelő számú szakembert itthon tudjuk tartani az ágazatban, de a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alapvető kérése és követelése is az a 2 százalék GDP, tehát minimum 600 milliárd forint 3 éven belül beforgatása az egészségügybe” – hangsúlyozta Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke.

A magyar egészségügyi dolgozók fizetése az uniós átlag 30 százalékát sem éri el, a szakmai szervezetek ezt az arányt legalább 60 százalékra növelnék.

„Nem biztos, hogy az a legfontosabb, hogy nulla legyen a hiány a költségvetésben. Ez is fontos természetesen, hogy csökkenjen a költségvetési hiány, de nem mindegy, milyen áron” – közölte Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

Az egészségügyi államtitkár azt mondta, hogy a béremelés mértéke egyelőre kormányon belüli alku tárgya.

„Valószínűleg fogunk élni egy viszontajánlattal, azonban azt szeretném leszögezni, hogy viszontajánlat, az csak a kormányfelhatalmazással lehetséges, tehát azt gondolom, hogy akkor tudok visszaülni az asztal mellé majd és leülni tárgyalni újra a dolgozók képviseleteivel, hogyha ezzel a mandátummal rendelkezni fogok” – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár.

Pluszpénzért kilincselnek a kórházak is, amelyeknek egy év alatt csaknem újratermelődött az adósságuk.

„Ezt az adósságállományt a kórházak nem fogják tudni ledolgozni, tehát itt előbb-utóbb, amikor egy olyan nagyságrendet elér az adósságállomány, akkor mindenképpen egy állami beavatkozásra szükség lesz” – mondta Svébis Mihály, a Magyar Kórházszövetség elnöke.

A kancelláriaminiszter garanciát vállalt az adósságrendezésre. „A magyar állam helytáll az általa fenntartott kórházak adósságáért, tehát minden szállító megkapja a kórházak által megrendelt termékek, gyógyszerek és szolgáltatások árát és díját. Ez így van huszonöt éve és így lesz a következő években is. Ennek a konkrét összege hétfőn fog eldőlni” – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János hozzátette, hogy a 2017-es költségvetés tervezete elkészült. A miniszter megerősítette, hogy a jövő évi büdzsé úgy lesz nullás, hogy az állam a saját működésére csak annyit költhet, amennyi a bevétele.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »