Sógor Csaba: a korrupcióellenes harc kapcsán látni kell a rendszer túlkapásait is

A Romániában végbemenő korrupcióellenes harc kapcsán nem tehetünk úgy, mintha nem látnánk a rendszer túlkapásait – mondta Sógor Csaba hétfő este az Európai Parlament plénumában. Az erdélyi képviselő a marosvásárhelyi iskolaügy példáján keresztül arra mutatott rá, hogy bár az európai közvélemény gyakran példaértékűnek minősíti az ország fellépését a korrupcióval szemben, azért látnia kellene a túlkapásokat is.

Az RMDSZ-es képviselő a marosvásárhelyi iskolaügyet ismertette, elmondta: jelenleg épp egy, a restitúciós törvények értelmében a katolikus egyháznak visszaszolgáltatott épületben működő katolikus magyar iskola kapcsán vizsgálódik a korrupciós ügyészség, mert a gyanú szerint az engedélyezési eljárás kapcsán szabálytalanságok történhettek.

„Ha történt ilyen szabálytalanság, akkor azt ki kell javítani, ám elfogadhatatlan, hogy korrupcióval vádolnak olyan tisztviselőket, akik csak a törvényeket ültették gyakorlatba, és hogy megkérdőjelezik az iskola igazgatójának jóhiszeműségét, továbbá bizonytalanságot keltenek a szülőkben és a gyerekekben” – érvelt az RMDSZ-es képviselő.

Sógor Csaba arra hívta fel az EP figyelmét, hogy egyre gyakoribb, hogy a visszakapott egyházi ingatlanokban működő iskolák törvényességét megkérdőjelezik, az erdélyi magyar közösség pedig abban bízik, hogy „nem a teljes restitúciós folyamat visszafordításának szándéka vezérli az illetékeseket.” (rmdsz tájékoztató)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »