Sneider: nem érdeklik keményen dolgozó kisemberek a magukat nagynak képzelő, luxusautóval közlekedőket

Felháborító és szégyenteljes, hogy a 3 százalékos bérfejlesztés és a havi ötezer forintos béren kívüli juttatás igénye is túl sok, és még csak érdemi tárgyalásra sem hajlandó az MNV Zrt – írja közleményében Sneider Tamás, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom kiáll a közúti közlekedésben dolgozók mellett, jogosnak tartja a bérigényüket, hiszen a nemzeti párt szerint felelősségteljes közszolgáltatást látnak el megalázóan alacsony bérért. A kormány arcátlan politikája, a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségének megszüntetése is keményen érinti az ágazatban dolgozókat, hiszen – mint Sneider fogalmaz – munkájuk egészségkárósító hatása igazolt, és már szerzett jogaiktól fosztották meg a munkavállalókat. A kialakult megalázó helyzet mára odáig vezetett, hogy az ágazatban dolgozók elvándorlása szakemberhiányt teremtett, mely az Országgyűlés alelnöke szerint országosan előidézheti a közösségi közlekedés leállását.

"Felszólítjuk a kormányt, hagyjon fel felelőtlen gondolkodásával, vegye komolyan a munkavállalók igényeit, ha pedig nem képes arra, hogy az állampolgárok valódi problémáira odafigyeljen, komolyan vegye, gyakoroljon önkritikát és mondjon le!" – zárul a párt közleménye.

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »