Sneider a Pride-ról: a vonulgatás nem mehet át vallásgyalázásba

Sneider a Pride-ról: a vonulgatás nem mehet át vallásgyalázásba

Sneider Tamás, az Országgyűlés és a Jobbik alelnöke “Egy hírhedt nemzetközi lobbinak, vagy a társadalom részéről jelentkező törvényesség igényének kíván megfelelni a kormány?” címmel intézett kérdést Pintér Sándor belügyminiszterhez, mert attól tart, újabb keresztényellenes provokációk lesznek a rendezvényen.

Sneider úgy véli – hivatkozva az Alaptörvényre -, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem irányulhat pl. a vallási közösségek méltóságának a megsértésére, ám ezt a hatóságok évente legalább egyszer figyelmen kívül hagyják. A jobbikos politikus kifogásolja azt is, hogy a jogegyenlőség elve nem érvényesül Magyarországon, ugyanis egy korábbi felvonuló esetében hiába rendelte el a bíróság a körözését és a lakhelyének a megállapítását, valamiért erre mégsem került sor.

Úgy tűnik, ha valaki a Pride-on vonul fel, ráadásul még külföldi állampolgár is, akkor nem érvényesül a jogegyenlőség, és ezekben az esetekben már a felvonulás résztvevőit a többségi társadalommal szemben kiváltságok illetik meg – véli a Ház alelnöke.

Sneider szerint a rendezvényen tapasztalható, túlfűtött szexualitásról árulkodó megnyilvánulások nem az utcára valók, a közerkölcs, a jóízlés és az ifjúság védelme is megköveteli, hogy a nyomozó hatóság munkatársai minden esetben fellépjenek ezek és a keresztényellenes megnyilvánulások ellen.

A visszatérő botrányok megelőzésére javasoltam egy olyan csoport felállítását a rendezvényre, amely az ilyen típusú, a társadalom többségének vallásos vagy más egyéb érzéseit sértő megnyilvánulásokat kiszűri – fogalmazott portálunknak az Országgyűlés alelnöke, hozzátéve azt is, hogy nincsenek illúzió: ahogy az elmúlt években, úgy minden bizonnyal idén sem lépnek fel a szervezők és a rendőrség a provokatív megnyilvánulásokkal szemben.

Mint megírtuk, a Pride szervezői szerint szó nincs a keresztények gyalázásáról, mindez csupán önkifejezés.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »