Slovnaft-ügy: Sulík szerint jó alkut értek el, Heger nem akart 8 hónapnyinál több kivételt

Slovnaft-ügy: Sulík szerint jó alkut értek el, Heger nem akart 8 hónapnyinál több kivételt

Az elmúlt napok kritikáira reagálva kedden délben sajtótájékoztatót tartott Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter a Slovnaft-olajembargó-ügyben.

Elmondása – és az általa bizonyítékként messziről felmutatott e-mail-kommunikációk – szerint eredetileg 3 évnyi haladékot akart elérni Brüsszelnél a Slovnaftnak. Mint mondta, az EU-csúcs előtti napon ez a három éves intervallum értelmét vesztette, mivel hosszútávú kivételt kaptak bizonyos országok, köztük Szlovákia is.

“Egyáltalán nem gondolom, hogy Heger rosszul járt el Brüsszelben. Nem értem azt sem, hogy a kritikusok szerint hol kellett volna kárnak keletkeznie”

mondta Sulík a sajtótájékoztatón, majd elejtett néhány rendkívül érdekes információt is.

“Többet is kialkudhattunk volna, de Eduard Heger kormányfő úgy döntött, hogy így hagyja (8+10 hónapos kivétel a Slovnaft exportjára – a szerk. megj.). Tiszteletben tartom a döntését. A körülményekhez mérten egészen szolid eredményt értünk el”

jegyezte meg Sulík, aki szerint egyébként nincs miért háborognia a Slovnaftnak, hisz bár dízelt, benzint és olajat nem adhat majd el külföldre, a gyártás során keletkező melléktermékeket viszont bárhol értékesítheti a határidő lejárta után is.

Gyimesi: Sulík lustaságával és dilettantizmusával elvágta a Slovnaft nyakát. Be kell dobnia a törölközőt

A sajtótájékoztató egy pontján a miniszter meglebegtetett egy levelet, amelyben a MOL, melynek leányvállalata a Slovnaft, még februárban, a háború kitörése előtt kifejti, hogy a pozsonyi finomító elsődleges célja a szlovák piac kiszolgálása évi 4 millió tonna olajból, ami a gyártás 70 százalékát teszi ki.

Sulík erre hivatkozva többször is kijelentette, hogy tudomása szerint 60 százalékos kapacitás alatt nem indíthatók be a finomítók, így a Slovnaft nyugodtan dolgozhat tovább, még ha nem is teljes kapacitáson, a szlovák piac pedig el lesz látva mindennel, amire szüksége van.

Hírdetés

A liberális miniszter arról is beszámolt, hogy március első felében a Slovnaft kiemelte, hogy orosz olaj nélkül nem tud dolgozni, más olajra való átálláshoz pedig 3 évre lenne szüksége, ezért Vargová asszonynak, Szlovákia EU-nagykövetének azt az instrukciót adta, hogy emellett a határidő mellett kardoskodjon az embargós tárgyalások során.

Slovnaft-ügy: Megszólalt Heger is, kiállt Sulík mellett

Sulík saját elmondása szerint csak arról tudott, hogy biztosítani kell legalább három évre az orosz olajhoz való hozzáférést a Slovnaft számára, azt nem tudta, hogy az export megkötése problémát okozna a finomítónak.

Miután az EU-csúcs kezdete előtt a Slovnaft jelezte felé, hogy komoly gondokat okoz az elfogadásra előterjesztett szankciós javaslat, Sulík szólt Eduard Heger kormányfőnek, hogy ki kellene alkudni még a kivételt a pozsonyi gyárnak.

“Ő azt írta nekem vissza, hogy ő maga ebben már nem fog eljárni, de csinálják a csehek és a magyarok. Felvettem a kapcsolatot Fiala cseh miniszterelnökkel, hogy harcolja ki ezt a további kivételt, mivel Csehország a Slovnaft fő felvevőpiaca”

mondta Sulík, majd hangsúlyozta, hogy ő nem vonható felelősségre, mivel a gazdasági miniszter nem tagja a tárgyalócsoportnak és nem tárgyalhat az EU-csúcson.

Sulík hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartja és egyet is ért Heger döntésével.

Az EU-s vezetők által elfogadott szankcióscsomag értelmében a Slovnaft 8 hónapos haladékot kapott, ez alatt az idő alatt bárkinek adhat el orosz olajból készült termékeket, az azt követő 10 hónapban már csak a cseheknek.

Szlovákia gazdasági minisztere szerint ugyan lehet némi kényelmetlensége a Slovnaftnak, hisz át kell majd alakítaniuk a finomítókat máshonnan származó olajra, de hát ez van. Orosz olajból pedig továbbra is lesz a Barátság-vezetékből…

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »