Simonkát beáldozhatja a két hét alatt kemény négy napot ülésező Országgyűlés

Megint négy napig ülésezik az Országgyűlés a következő két hétben. A parlament hétfőn egy kormánypárti képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről szavazhat, kedden a magyar honvédség létszámkeretének növeléséről is dönthetnek.

Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd Budai Gyula (Fidesz) teheti le képviselői esküjét. A politikus a parlamentből lelkészi szolgálatához visszatérő Balog Zoltán volt emberi erőforrások minisztere helyét foglalhatja el.

A Ház ezt követően dönthet Simonka György (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztéséről. A legfőbb ügyész ezt azzal indokolva kezdeményezte, hogy a kormánypárti politikust gyanúsítottként hallgathassák ki bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatti nyomozásban.

Hétfőn, az első ülésnapon ezúttal is két óra állhat majd rendelkezésükre az interpellációkra, amelyeket az azonnali kérdések követhetnek hatvan percben.

Hírdetés

Kedden napirend előtti felszólalások előzhetik meg a határozathozatalokat. Ekkor várható döntés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt évről szóló jelentéséről, valamint a honvédség létszámkeretének emeléséről is. A szavazások után tíz javaslat általános vitáját bonyolíthatják le, szó lehet például a kormány legutóbbi fogyasztóvédelmi és igazságügyi témájú, valamint a kis- és középvállalatok fejlesztését célzó indítványairól is.

A harmadik ülésnapon további nyolc előterjesztést tárgyalhatnak a képviselők. Egyebek mellett ekkor várható általános vita a Miniszterelnökség vezetőjének azon javaslatáról, amely az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknak is aktív választójogot adna a jövő évi EP-választáson.

Az Országgyűlés ülése november 5-én, hétfőn ér véget a második héten megszokott kérdésekkel és azonnali kérdésekkel.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »