Sikeres küzdelem: ismét lesz rajzóra az Apáczaiban

Sikeres küzdelem: ismét lesz rajzóra az Apáczaiban

Több hónapig tartó bizonytalanság után az oktatási minisztérium engedélyezte magyar tannyelvű ötödikes képzőművészeti osztály elindítását a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnáziumban – közölte lapunkkal Vörös Alpár, a tanintézet igazgatója. 

apaczai5554567_b

Emlékeztetett, a tanintézet pedagógusai a szülők támogatásával kilenc hónapig küzdöttek azért, hogy a szaktárca, illetve a Kolozs megyei tanfelügyelőség foglalja bele a 2016/2017-es tanév beiskolázási tervébe – az intenzív angol nyelvosztály mellett – a képzőművészeti profilú, magyar tannyelvű 5. osztály elindítását az Apáczai-gimnáziumban, megőrizve az immár tizenhatodik éve működő 5–8. osztályos tagozat folytonosságát.

A cél érdekében több mint 1700 aláírást is összegyűjtöttek. „Nem volt könnyű dolgunk, 16 gyerekkel indult el az osztály, de reményeink szerint a diáklétszám növekedni fog, és eléri a 20-as létszámot. Hangsúlyozni szeretném, hogy egy valóban életképes osztályról van szó” – mondta a Krónikának Vörös Alpár. Az Apáczai Csere János Gimnázium egyébként közleményében megköszönte az Erdélyi Református Egyházkerület és az RMDSZ támogatását is. „Amikor már az iskola tanári testülete és a közvelemény jelentős része is reménytelennek látta helyzetünket, akkor a minisztérium kisebbségi osztályának munkatársai voltak azok, akik minden energiájukat és szakmai tudásukat bevetve harcoltak iskolánk érdekében” – fogalmaznak a közleményben.

Amint arról a Krónika is beszámolt, februárban Király András oktatásügyi államtitkár lapunknak még meglehetősen szkeptikusan nyilatkozott a kérdésben. Mint mondta, nem valószínű, hogy a gimnázium ősztől elindíthatja a képzőművészeti osztályt, mert ehhez egyszerűen nincs meg a szükséges gyermeklétszám. Török Zoltán, a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes is úgy vélte, nehezen elképzelhető, hogy 20-as létszám alatt indíthassanak külön képzőművészet profilú osztályt az Apáczaiban.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »