Sikeres a rókák beoltását célzó kampány

Sikeres a rókák veszettség elleni oltáskampánya Kovászna megyében, idén ugyanis eddig egyetlen megbetegedést sem jelentettek, holott négy évvel ezelőtt már az első fél évben több mint negyven vadállatot diagnosztizáltak a kórral.

roka1_b

Sikó Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője elmondta: az őszi oltáskampány ma kezdődik, első lépésben az állatorvosok által segített vadőrök a kotorékok közelében helyezik el a vakcinát tartalmazó csalit, majd a nehezen elérhető helyekre helikopterből is szórják az oltóanyagot. A háromszéki főállatorvos rámutatott: a települések környékén, folyóvizek, tavak mentén helyezik el a csalit, ezt megelőzően plakátokon, szórólapokon tájékoztatják a lakosságot a kampányról. A vakcina nem veszélyes a háziállatokra, kutyákra, macskákra, de nem is teszi védetté az állatokat a veszettséggel szemben.

Sikó Barabási Sándor kifejtette: a veszélyes kórt okozó vírust a vadon élő és a háziállatok egyaránt elkaphatják, a vadonban viszont a fertőzés fenntartói a vörös rókák, ezért van szükség a célzott oltáskampányokra. Ez már a hatodik év, hogy rendszeres időközönként immunizálják az állományt, a rókapopulációnak már 70–78 százaléka fogyasztott az oltóanyagból. A hatékonyságot bizonyítja, hogy a fertőzés visszaszorult, már tavaly nagyon kevés esetet jegyeztek, idén pedig egyet sem. 


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »