Sergio Ramos elmondta, miért pont Juanfrant vigasztalta

Sergio Ramos elmondta, miért pont Juanfrant vigasztalta

Május utolsó napjaiban a Real Madridnál szinte folyamatosan diadalokra emlékezhettek. Legutóbb éppen a 2016-os, az Atlético Madrid ellen megnyert Bajnokok Ligája-döntőre.

Sergio Ramos felidézte Zinédine Zidane szavait. Azt, hogy az edző hogyan készítette fel őket a győzelemre: „Azt mondta nekünk, hogy higgadtnak kell lennünk, és kontrollálni és egyben irányítani kell a játékot, akkor pedig helyzeteink is lesznek” – mondta az UEFA honlapjának nyilatkozva

„Azt is mondta, hogy büszke ránk és a Bajnokok Ligájának ismét hozzánk kell kerülnie.”

Ramos felidézte, hogy természetesen az erősségeikre próbáltak építeni.

“Olyan csapat voltunk és vagyunk, amely ismeri az erősségeit, és amely hosszú időt töltött annak a begyakorlásával, hogy minél eredményesebb legyen az úgynevezett rögzített játékhelyzetekben” – tette hozzá.

„Azt is tudtuk, hogy van néhány kiválóan fejelő játékos a csapatban, s ebből tőkét kovácsolhatunk. Az 1-0-t jelentő gólomnál éppen csak a lábujjammal hozzáértem a labdához, elég volt.”

Hírdetés

Sergio Ramos az elmúlt években gyakran Panenka-módra lőtte a tizenegyest, megvárva, ameddig a kapus elmozdul, aztán könnyedén beemelve a labdát a kapu közepébe. Ám Milánóban nem akarta ezt elővenni.

Meg is magyarázta, miért nem:

„A Panenka-módra rúgott büntető hatásos és látványos, de csak akkor érdemes megpróbálni, ha a kapus nem számít rá.

JanOblakkal jól ismerjük egymást, sokat játszottunk egymás ellen, ebben az esetben nem lett volna biztonságos ezt a fajta tizenegyest megpróbálni. Az volt a legfontosabb, hogy gól legyen belőle.”

Természetesen Sergio Ramos is baráti kapcsolatban van az Atlético több játékosával, de a szokásoknak megfelelően a mérkőzés előtt nem beszéltek. Utána azonban megpróbálta vigasztalni őket:

„A mérkőzés előtt egyetlen olyan Atletico-játékossal sem beszéltem, akit egyébként a spanyol válogatottból jól ismerek,

így sem Juanfrannal, sem Kokéval sem pedig Fernando Torresszel. Mindannyian a feladatra összpontosítottuk, és nem volt időnk beszélgetni egymással, mert nagy volt a tét. Ám a meccs után elmentem az egész csapatukhoz, és igyekeztem vigasztalni őket. Különösen Juanfrant, aki elhibázta a lövését.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »