Sepsiszentgyörgyön belekötöttek a magyar nemzeti szimbólumokba

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatát felszólította Kovászna megye prefektusa azzal, hogy más ország zászlóját csak Románia zászlójával együtt lehet kihelyezni. Az önkormányzat tájékoztatása szerint azonban csupán március 15-én fogják Magyarország zászlóját kitűzni – Románia zászlója mellé, a most kifogásolt szimbólumok nem Magyarország hivatalos zászlói – írja az Erdély.ma.

Mint részletezik, jelenleg a városban az ünnepre készülve a városközpontban magyar nemzeti színű szalagokat, a Főtéren magyar nemzeti zászlót, valamint néhány utcában kokárdákat lehet látni. Ezek a szimbólumok azonban nem Magyarország hivatalos zászlói, mivel „a magyar nemzeti zászló nem azonos Magyarország zászlójával” – jegyzik meg.

Antal Árpád-András polgármester kiemelte a nyilatkozatában: „170 éve ünnepeljük március 15-öt Erdélyben, Székelyföldön. 1989 óta minden évben kihelyezzük a nemzeti szimbólumokat. Úgy tűnik, hogy  idén, a centenárium évében egyesek még ezt a jogunkat is elvitatnák”.

Az 1.157/21.11.2001-es kormányhatározatra hivatkoznak, mely szerint a nemzeti kisebbségek, amelyeknek van országos szintű szervezete vagy egyesülete, a rendezvényeiken joguk van használni a saját jelképeiket. Ezért helyezte ki Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a magyar nemzeti színű szalagokat, kokárdákat és zászlókat.

Dr. Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet elnöke, a Román Tudományos Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága által akkreditált címergrafikus szerint: „Ez nem zászló! Se nem lobogó! Ez kifeszített magyar nemzeti színű szalag. A sorrend megfelelő, mert ha az oszlopon felfelé fordítjuk, helyes sorrendben kiadja a magyar nemzeti zászló összetételét: piros-fehér zöld. Ismétlem, ez nem zászló és nem lobogó.”

http://mno.hu/


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »