Semmelweis-nap: díjakat adtak át a Budai Egészségközpontban

Semmelweis-nap: díjakat adtak át a Budai Egészségközpontban

A magyar egészségügy napján a Budai Egészségközpont hagyományteremtő jelleggel az elkötelezett munka elismerésére díjátadó eseményt szervezett.

Csernavölgyi István vezérigazgató a Semmelweis-napi beszédében kiemelte, hogy az ünnep a legfontosabb értékek megfogalmazása mellett a jövő céljainak kitűzését is szolgáló alkalom. Nagy hangsúlyt kap majd az infrastruktúra és az eszközpark fejlesztése mellett a digitalizáció, továbbá a szakmabővítésre is kiemelt figyelmet fordít a BEK vezetése. A tervek szerint a műtők számát több mint kétszeresére emeli majd az intézet, valamint az ágyszám is hasonló mértékben növekszik a következő években.

A vezérigazgató hisz abban, hogy minden egyes apró munkafolyamat a betegek javát szolgálja, valamint a sikeres gyógyításra csapatmunka eredményeként tekint. Ez az összetartó munkavégzés mindig jellemezte a BEK közösségét és a jövőben is a szakértő ellátás egyik alapja lesz. Büszkén tapasztalta, hogy az intézet dolgozói nagy örömmel képzik magukat, hiszen nagy szükség is van az olyan szakemberekre, akik szakmájuk legfrissebb tudásanyagát ismerik és alkalmazzák.

Hírdetés

A rendezvényen, amelyet megtisztelt jelenlétével a Budai Egészségközpont Zrt. tulajdonosa, Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója is, a Budai Egészségközpont vezetősége a kiemelkedő színvonalú és elkötelezett munka elismeréseképpen Kiválóság-díjat adományozott Antal András aneszteziológiai és intenzívterápiás osztályvezető főorvosnak, Bagdiné Nagy Éva asszisztensnek, Scheszták Krisztina recepcióvezetőnek és Wladika Zsuzsanna belgyógyász-kardiológus szakorvosnak.

A Budai Egészségközpont a magánkórházak közül egyedüliként vállalt részvételt a koronavírusos betegek ellátásában. Az intézet szakkórháza az Országos Gerincgyógyászati Központ, melynek intenzívterápiás osztálya kiemelkedő fontosságú volt a különleges feladat megoldásában. A járvány idején végzett lelkiismeretes és elkötelezett gyógyítói munka elismeréseképpen tizenkét különdíjat is átadtak:

  • Antal András főorvos
  • Batta Virág ápoló
  • Bárdos Márton diplomás ápoló
  • Fazekas Lilla ápoló
  • Fényes Erzsébet ápoló
  • Fias Zsóka ápoló
  • Gajár Sándorné ápoló
  • Hatyina Olivér ápoló
  • Kovács-Cservid Mónika Erzsébet szakápoló
  • Kotroczó Alexandra diplomás ápoló
  • Mód-Treit Zsófia szakápoló
  • Németh Eszter ápoló

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »