Semjén: Európa nem létezhet a kereszténység nélkül

Semjén: Európa nem létezhet a kereszténység nélkül

A kereszténység létezhetne Európa nélkül, de Európa nem létezhet a kereszténység nélkül – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott előadásában Tusnádfürdőn pénteken.

Semjén Zsolt a Kereszténység a nyugati világban című panelbeszélgetésen arról beszélt, hogy a kereszténység megkerülhetetlen építőköve az európai civilizációnak, csakúgy, mint a görög kultúra, a római jog, a zsidó etika és teológia vagy a germán államszervezés, de ezekből az építőkövekből éppen a kereszténység építette fel az európai civilizáció “katedrálisát”.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, a nyugati világ mainstream ideológiája ezt a feltevést nem fogadja el, és azon igyekszik, hogy a keresztény civilizációt visszaszorítsa, a vallást pedig “szabadidős magántevékenységgé” formálja.

Hírdetés

A mainstream brüsszeli bürokrácia – folytatta – “kifejezetten keresztényüldözést” folytat, amikor a keresztény valláshoz kötődő jelképeket el akarja tüntetni. Emellett arra is törekszik, hogy a keresztény civilizációt visszaszorítsa, minél több muszlimot engedjen be Európába, amellyel így “végképp relativizálja” a kereszténységet – tette hozzá.

A nemzetállamok fontossága a kereszténységhez mérhető, ezért ragaszkodni kell a nemzeti kultúrához és értékekhez, illetve a családhoz, amellyel egyben a természet rendjét is védjük – fogalmazott.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »