Semjén: a magyar vadászati törvény talán a legjobb a világon

Semjén: a magyar vadászati törvény talán a legjobb a világon

 

Magyarországon vadászati világkiállítást csak nagyszabású eseményként lehet rendezni, mert így méltó a magyarság keleti örökségéből eredő, Közép-Európában kiteljesedett vadászati kultúrájához – mondta Semjén Zsolt az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás megnyitóján szombaton Budapesten.

A miniszterelnök-helyettes beszédében kiemelte a teljességre törekvő programkínálatot, hiszen helyet kapott benne szinte minden, ami a vadászathoz kapcsolódik: a tudomány, a gasztronómia, különböző sporttevékenységek és természetesen a művészetek is.

Semjén elmondta: Magyarországon 70 ezren vadásznak, 700 ezren horgásznak, és még sok ezer sportlövő, íjász, vadászkutyás és lovas tevékenykedik országszerte. Ez a nemzet negyedét jelenti családtagjaikkal együtt.

ugyanakkor sajnálattal jegyezte meg, hogy a média nagy része demagóg módon vadászatellenes, a környezetvédők mellett pedig megjelentek az emberelleneségbe hajló ökoterroristák, és természetellenes dolgokat népszerűsítenek olyanok, akik folyton a természetre hivatkoznak.

„A természeti rend a teremtés rendjéből következik, ez alapján kell minden teremtménynek megadni az őt megillető méltóságot. Éppen ezért – mint mondta – a világkiállításnak is küldetése bemutatni, hogy a vadászati kultúra az emberi természetből fakadó, különleges jelenség”

Hírdetés

– fogalmazott a kereszténydemokrata politikus, aki azt is kiemelte, hogy az ember mindig vadászott, és ma már nem tartható fenn a természet, a mezőgazdaság, az élővilág sokfélesége vadgazdálkodás nélkül. Ha a világ bármely pontján felhagynak vele, a tapasztalatok szerint az állatvilág pusztulni kezd, ahol viszont fejlesztik, ott a vadállomány mennyiségében és minőségében is gyarapodik.

„A Biblia szerint ugyanúgy tévedés a környezetet sorsára hagyni, mint kirabolni, és ahogy a kertész a rá bízott kertet, a vadász az erdőt, a mezőt, a vadakat gondozza”

– jegyezte meg Semjén, aki szerint a fenntarthatóság elvével összhangban a kiállítás minden eleme megmarad, a rendezvény végeztével méltó helyre kerül, helyszíne pedig a fővárost gazdagítja. Az újjáépített Hungexpo nemzedékeken át évente események százait fogadhatja be.

A miniszterelnök-helyettes a vadászok védőszentjére emlékező Szent Hubertus-misén is részt vett. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek azt hangsúlyozta, hogy a világkiállítás üzenete illeszkedik az egyház tanításaihoz. Mint fogalmazott:

„A mindennapok gondjai idővel megoldódhatnak, de megmarad állandó feladatnak Isten és a teremtett világ dicsőítése. A Biblia a vadászokat az élet fönntartóiként említi, és maga Ferenc pápa is kiemelt jelentőséget tulajdonít a természet védelmének.”

hirado.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »