Ahol falu van, ott temetőnek is kell lennie – tartja a mondás, az élethez hozzátartozik a halál, az elmúlás és a veszteségek megélése is, ám nem mindenkinek megy ez egyszerűen. Éppen ezért hiánypótló kezdeményezésbe fogott Mészáros Krisztina, aki frissen végzett gyászterapeuta. Gyászcsoportot indít, ahol azoknak a gyászolóknak a segítségére van, akik elakadtak a gyászfeldolgozásban.
Egy gyászterapeuta kísér, semmit nem siettet. A feladata átsegíteni a gyászolót az elakadáson.
– mondja Krisztina, akire ebben a helyzetben talán még nagyobb szüksége van az embereknek, hiszen specifikum, hogy a család sok esetben nem pillanthatja és érintheti meg az elhunytat, ez pedig traumatikus élmény lehet.
A szakértő szerint az első 3-5 hónapban bármilyen reakció helyénvaló, nincsen rossz, vagy elítélendő válasz, a fontos az, hogy a gyászfolyamat ne álljon le, ne rekedjen meg a gyászoló, hanem haladjon a saját vívódásaival és jusson el addig a pontig, amikor már együtt tud élni a veszteséggel, ami őt érte. Amennyiben a környezetünkben tudunk egy mélyen gyászoló emberről, figyeljük őt is, hogy ne váljon patologikussá a gyász.
Kétségtelen, hogy valamennyien tudjuk, milyen elveszíteni egy szerettünket, a legmélyebb fájdalom kifejezés erre vajmi kevés. A gyászban helye van a megsemmisülésnek, alkudozásnak, ürességnek, céltalanságnak, elveszettségnek, tiltakozásnak, dühnek, de helye van az emlékezésnek és a mosolynak is idővel.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
