Segítség a Közel-Keleti Teológiai Főiskolának

Videókonferencián adták át a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Both Antal Alapítvány közös adományát december 22-én a robbanásban károkat szenvedett bejrúti protestáns teológia főiskolának.

Augusztus 4-én hatalmas robbanás történt Libanon fővárosában, Bejrútban: a kikötőben több ezer tonna szabálytalanul tárolt vegyianyag robbant fel és okozott pusztítást. A detonációnak 204 halálos áldozata és több, mint 6500 sérültje volt, valamint a város szinte teljes területén okozott különböző súlyosságú károkat az épületekben. A járvánnyal és gazdasági nehézségekkel küzdő országban a robbanás mély humanitárius krízist idézett elő.

A robbanásban megsérült a bejrúti Közel-Keleti Teológiai Főiskola (Near East School of Theology) épülete is. Az 1952-ben alapított intézet Libanon és Szíria protestáns gyülekezetei számára képez lelkészeket. Egyik fenntartója a Libanoni és Szíriai Nemzeti Evangéliumi Zsinat nevű református testvéregyházunk, melynek egyik lelkésze, Najla Kassab tölti be jelenleg a Református Egyházak Világközössége elnöki tisztségét. „Soha olyan rombolással nem szembesültünk a NEST történetében, mint most, még a 15 évig tartó libanoni polgárháború napjaiban sem. De nem mi vagyunk az egyetlenek. Bejrút egészében rettenetes a pusztulás” – írta az intézmény elnöke, George Sabra.

bejrut.jpg

Egyházunk az utóbbi években szoros kapcsolatot épített ki a közel-keleti térség protestáns egyházaival. Legutóbb 2019-ben látogatott magyar református küldöttség Libanonba és Szíriába. Bejrútban ellátogattak a Közel-Keleti Teológiai Főiskolára is és megbeszélést folytattak az együttműködés lehetőségeiről. A szír és libanoni protestáns egyházak delegációi is többször jártak hazánkban az elmúlt években.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) vezetése reagált a mostani segélykérésre, és a Tiszántúli Református Egyházkerülettel, a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvánnyal, valamint a DRHE Hallgatói Önkormányzatával összefogva jelentős anyagi támogatásban részesítették a nehéz helyzetben lévő iskolát.

nessl.jpg

December 22-én videókonferencia keretében találkozott Fekete Károly püspök, Baráth Béla Levente rektor, Kustár Zoltán, a Both Antal Alapítvány elnöke és George Sabra, a bejrúti főiskola rektora. A találkozás során a DRHE rektora virtuálisan átadta azt az adománylevelet, mely a támogatás tényét dokumentálja. George Sabra hangsúlyozta, hogy a támogatás a legjobb időben érkezik intézményükhöz, hiszen a robbanás következményei, a koronavírus-járvány és a pénzügyi krízis egyszerre sújtják a főiskolát. Köszönetét fejezte ki az adományért és annak a reményének adott hangot, hogy a jövőben lehetőség nyílik majd tudományos és oktatási együttműködésre is intézményeink között.

Kapcsolódó hírek: