Segédpüspöki látogatás az épülő csíkajnádi kápolnánál – KÉPRIPORT

Segédpüspöki látogatás az épülő csíkajnádi kápolnánál – KÉPRIPORT

A kelet-erdélyi falu, Csíkajnád határában kápolnát emelnek Szent Ilona tiszteletére. Május 2-án Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök és kísérete megtekintette az épülő Szent Ilona-kápolnát.

Kerekes László püspök és kísérete május 2-án, a csíkajnádi bérmálás után körbejárta a falu határában lévő Szent Ilona-kápolnát és a hozzá tartozó területet.

A látogatáson Tankó Szilveszter László plébános és Bálint Emil főesperes is jelen volt.

A helyi Szent István Szervezet jelen lévő tagjai beszámoltak az építés folyamatáról és a befejezéshez szükséges munkálatokról.

*

A csíkszentmihályi plébánia filiájának kápolnaépítését 2015-ben kezdeményezte a szervezet. Az egykori kápolnahely közelében területet vásároltak, és elindult a tervezés-engedélyeztetés folyamata.

Hírdetés

A kápolnahely – és a hamarosan elkészülő kápolna – Csíkajnád falu határában, az egykori Balaskó-vár és a bánya közelében található.

Az építkezés 2021 nyarán kezdődött, alapkőletétellel. Július 11-én ünnepélyes körülmények között időkapszulát helyeztek el a kápolna szentélyének alapjába; október végén fedél alá került az épület, és a kereszt is felkerült a kis toronyra.

Az építési munkálatokat az ajnádi egyesület és a plébánia közösen, pályázatokból, a helyi közbirtokosság és a hívek támogatásából valósítják meg.

A kápolna építéséről bővebben ITT olvashatnak.

Forrás: csíkajnádi Szent István Szervezet; Romkat.ro

Fotó: Szent István Szervezet, Csíkajnád/Facebook

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »