Sebastian Bodu az RMDSZ képviselőjelöltje lehet

Sebastian Bodu az RMDSZ képviselőjelöltje lehet

Sebastian Bodu nem kívánta kommentálni a Krónikának azokat a sajtóértesüléseket, miszerint az RMDSZ Konstanca megyei képviselőjelölt-listáján készül indítani őt a decemberi parlamenti választásokon. Kovács Péter ügyvezető elnök megerősítette, hogy tárgyalnak a román politikussal.

bodu55543_bSebastian Bodu

Sebastian Bodunak az RMDSZ színeiben való esetleges szerepeltetéséről bukaresti lapok és hírügynökségek számoltak be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az Adevărul napilap úgy tudja, hogy a politikus a szövetség képviselőházi jelöltlistáját vezetné Konstanca megyében, tekintve, hogy a 45 éves Bodu a tengerparti városban született.

Miközben az érintett a központi lapnak sem kívánta kommentálni az értesülést, Szabó Ödön bihari parlamenti képviselő úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem született végleges döntés az ügyben. Ami egyértelműen arra enged következtetni, hogy a magyar alakulat tárgyalásokat folytat ez irányban a román politikussal. Amúgy Szabó szerint az RMDSZ kész román nemzetiségű jelölteket támogatni, ha ezek felvállalják a szövetség által képviselt elveket és értékeket.

Sebastian Bodu szerdán lapunk megkeresésére leszögezte: egyelőre semmilyen formában nem kívánja kommentálni az esetleges indulásáról szóló sajtóhíreket. „Majd ha lesz miről, szívesen beszélgetek önökkel” – jelentette ki a jogász-politikus. Aki ugyanakkor kérdésünkre elmondta, nem támogatja – az RMDSZ programjában is szereplő – területi autonómiát, hanem a közigazgatási decentralizáció híve. „Határozottan támogatom a központosítás leépítését, az én irányításom alatt addig példátlan decentralizációt hajtottunk végre az adóhivatalnál. A személyes véleményem az, hogy az etnikai alapú autonómia hasztalan, mindenki számára egyforma decentralizációra kell törekedni” – nyilatkozta a Krónikának Sebastian Bodu.

Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak megerősítette, valóban tárgyalnak arról, hogy Sebastian Bodu a szövetség Konstanca megyei képviselőjelölt-listájának élén méretkezzen meg a parlamenti választáson. Erről a szövetség elnöksége várhatóan a hét második felében fog végleges döntést hozni. „Úgy gondoljuk, hogy Sebastian Bodu egy olyan rutinos politikus, aki tiszteli az RMDSZ értékrendjét, a karrierje során soha nem volt olyan nyilatkozata, amiben kifogást találnánk. Az országos adhatóság (ANAF) volt elnökeként komoly tapasztalatra tett szert, és úgy gondoljuk, hogy a kampányban gazdasági vonatkozású témákat tud majd képviselni, elsősorban a kis- és középvállalkozókat tudja megszólítani” – mondta el Kovács Péter.

Kérdésünkre, az RMDSZ tervezi-e, hogy más Kárpátokon túli megyékben is indít román nemzetiségű jelölteket, Kovács Péter azt mondta, erre korábban is volt már precedens, egyelőre azonban még nem született döntés a kérdésben. Az Adevărul napilap felvetésére, miszerint az RMDSZ-nek azért van szüksége rutinos román politikusok bevetésére, hogy biztosan át tudja lépni a parlamenti küszöböt, Kovács Péter úgy reagált: „a szövetségnek mindenkire szüksége van, az önkéntesektől a jelöltekig.”

A jogász végzettségű, 2005 és 2007 között az Adó- és Pénzügyi Hivatalt (ANAF) irányító Sebastian Bodu 2007-ben európai parlamenti képviselői mandátumot nyert az egykori Demokrata Párt (PD) színeiben, majd 2009-ben újraválasztották. A PD-nek a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) való egyesülése után nézeteltérése támadt az alakulat vezetőségével, és az idén júniusi helyhatósági választáson már függetlenként kívánta megpályázni Bukarest 6. kerületi polgármesteri tisztségét, ám a választási bizottság elutasította a jelöltségét.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »