Schrödinger pártja

Schrödinger pártja

Döcögősen halad a magyar pártegyesítés. Bár a téli előzmények fényében akár pozitívumként is értékelhetjük, hogy az érintett pártok képviselői egészen a közelmúltig nem sajtótájékoztatókon, hanem zárt körű tárgyalásokon vitatkoztak a megoldandó problémákról.

Noha a pártegyesítéshez kapcsolódó narratívát jelenleg az a téma uralja, hogy milyen programmal lehet sikeres az egységes magyar párt és hány százalékos eredményre számíthat a választásokon, emberi és szakmai véleményem szerint a legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy egyáltalán kiknek a közreműködésével jön létre a Szövetség? Milyen személyiségek vonzzák be, vagy éppen riasztják el a nyilvánosságot attól, hogy az egységes pártra szavazzanak?

A Szövetség megalakulásának bejelentése előtt és után is feltették nekem a kérdést, miként lehet értelmezni a közös párt támogatottságára vonatkozó, négy-öt-hat százalék körüli előrejelzéseket. Ugyanazt válaszoltam rá, mint most: a leghalványabb fogalmunk sincs. A közös párt ugyanis jelenleg nem létezik, mindössze egy szándéknyilatkozat született a megalapítására. A Szövetség csakúgy, mint a kvantummechanikus Schrödinger legendás macskája a dobozában, amibe nem lát bele senki, egyszerre él és halott. Ebből kifolyólag pedig mindenki azt lát bele, amit akar. Ha úgy tetszik, egy magyar kollaboránsokkal telipakolt, hatalomátmentő formációt, vagy éppen a magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának a zálogát.

A párt megítélésének szakítópróbája akkor jön el, amikor az egyszeri választó szembesül azzal, ki is a Szövetség elnöke? Esetleg kikből áll az elnökség? Milyen arcok és személyiségek milyen tisztségben vállalják fel a párt koordinálását országos, régiós és helyi szinten, valamint ki az, aki az egész projektből taktikusan, erkölcsi okokból, vagy más motivációktól vezérelve kimarad? Jelenleg fogalmunk sincs, azzal együtt, hogy Ravasz Ábel Most–Híd-elnökségből való kilépése jelzi, a nagy egyezkedésben nem veszik el két semmitmondó programpont között a párt etnikai jellege.

A szlovákiai magyar politikai térben a választási programok tartalma csak részben számít fontosnak a választók szempontjából. A karizmatikus vezetőkkel és politikusokkal szemben érzett szimpátia, valamint a társadalmi kötelességtudat legalább annyira motiváló a pártválasztásnál, mint a konkrét célkitűzések (főként annak fényében, hogy meg nem valósult magyar politikai célkitűzésekkel Dunát lehetne rekeszteni). 

Ezért nem meglepő, hogy az MKP, a Híd, vagy akár az Összefogás szociális, gazdaságpolitikai, környezetvédelmi célkitűzései minimális munkával összehangolhatók. A személyes kérdések méretekkel nagyobb konfliktusokat váltanak ki, hiszen tucatnyi ígéretet még mindig könnyebb összegyűjteni, mint tucatnyi elnökségi helyet elosztani háromszor annyi jelentkező között. Az érdemi befolyáshoz jutó politikusok névsora pedig a lehetséges szavazók egy részét garantáltan megijeszti majd, hiszen az elmúlt hónapok veszekedései csak arra voltak jók, hogy a pártokon túl minél több politikusban is megrendüljön a bizalom. A választók pontosan tudják értelmezni, mit jelent, ha az egyes tisztviselők a szociális hálón egymással vitáznak, és látszólag jobban utálják a másikat, mint mondjuk Robert Ficót.  A Szövetség megalakulását ezért nem eufória övezi majd, hanem apátia, kisebbrészt pedig egy általános felzúdulás.

Hírdetés

Az elveszett, de a stabil ötszázalékos támogatottsághoz hiányzó bizalmat egyféleképpen lehet visszaszerezni: a kibeszélés és az egymás elleni áskálódás megszüntetésével és a hosszú távú építkezéssel. Mindehhez szükséges a közös keret, hogy az MKP, a Híd és az Összefogás ne külön csatornákon kommunikáljon egymásnak sokszor homlokegyenest eltérő kijelentéseket, hanem párton belül menjen végbe az egyeztetési folyamat.

A bizalomépítéshez pedig idő kell: ha Szlovákiában előrehozott választásokat tartanak, amire van esély, a pártépítési folyamat több hónapos lemaradásban van. A politikai közegünk szűklátókörűségére jellemző, hogy a Szövetség megalakításának gyors szándékbejelentését egy külső esemény, a Matovič-kormány küszöbön álló bukása váltotta ki. Amint elmúlt a szlovák belpolitikai krízis, a folyamat lefékeződött, és visszatért a titkos, lassú, külső szemlélők számára értelmezhetetlenül vontatott tárgyalási tempó.

A pártegyesítési folyamat egyetlen látható mellékszála Ravasz Ábel Híd-elnökségből való lemondása. Az egykori romaügyi kormánybiztos valószínűsítette a Híd bedarálását, kritizálta az egyeztetések lassú tempóját és azt, hogy a politikai kezdeményezés a külső szereplőkkel (például Gyimesi György-gyel) ellentétben elveszítette a lendületét. A lassúság kritikája teljesen helyénvaló, de a Híd alapvető problémája az egyesítési folyamat kapcsán abban rejlik, hogy nem egységes párt, hanem legalább két különböző, korábban szimbiózisban működő csoportot tömörít. Az etnikai magyar politikusokat, akik helyi szinten kialakították a maguk klientúráját, az MKP-val rivalizáló helyi erőközpontokat, és van egy viszonylag kicsi, de megbízható magyar szavazóbázisuk. Ezenkívül tartalmaznak szlovák, ruszin és roma szavazókat, akik elsősorban a helyi politikusaikban, a Híd mára marginalizálódott szlovák kirakatembereiben, de még inkább Bugár Béla most már alig létező személyes karizmájában bíztak. Az első csoport számára az együttműködés hatalmi folyamat: pozíciók elosztásáról, tisztségekről, a döntéshozatalra való befolyás megtartásáról szól. A második csoport azonban bármiféle megegyezéssel és kompromisszummal elindul a gyors önfelszámolás felé, ebből kifolyólag logikusan nem is állhat érdekében a magyar megegyezés.

Hosszú hónapok tárgyalásai után talán eljutottunk oda, hogy kicsit tisztábban lássuk, melyik csoport kerekedik felül a pártban. A labda ebből a szempontból a Hídnál pattog: az MKP belső egysége szempontjából a megegyezésnek szintén megvannak a maga veszélyei, de a pártnak egyszerűen nincs B-terve. Az Egyszerű Emberekkel kötött esetleges szövetség sokkal kevésbé tűnik vonzónak, mint mondjuk egy éve, bár semmilyen előrelépés nem történt ezen a téren, más alternatíva pedig nincs.

A fentieket összegezve kicsit érthetőbbé válik, miért gondolom azt, hogy a magyar egységesítési folyamat egyszerre fájdalmas, elkerülhetetlen, szükségtelenül lassú és szükségképpen egy etnikai párt megalakulásához vezet. Szűk másfél év egyeztetési folyamatai után a Szövetség továbbra is csak egy virtuális párt, ha úgy akarjuk, létezik, ha úgy vesszük, meg sem született.

Ahhoz, hogy eldöntsük, Schrödinger macskája él-e vagy meghalt, ki kell nyitnunk a dobozt. Egyébként minél később tesszük ezt meg, annál biztosabb, hogy meghalt. Ahhoz, hogy lássuk a pártot és az életképességét, meg kell alakítani. Minél később teszik meg, annál biztosabb, hogy még a közös fellépésnek sem lesz esélye a sikerre.

(Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/23. számában)


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »