Scholz: nem szabad a világot ismét hidegháborús tömbökre osztani

Scholz: nem szabad a világot ismét hidegháborús tömbökre osztani

Olaf Scholz német kancellár a Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóirat honlapján hétfőn megjelent véleménycikkében óva intett attól, hogy a világ ismét különböző tömbökre tagolódjon és új hidegháború alakuljon ki.

A Nyugatnak ki kell állnia a demokratikus értékek mellett és meg kell védenie a nyílt társadalmakat, de „annak a kísértésnek is ellen kell állnia, hogy a világot megint tömbökre ossza fel. Ennek érdekében pedig mindent meg kell tennie azért, hogy pragmatikusan, ideológiai korlátok nélkül új partnerségeket tudjon kiépíteni” – fogalmazott Scholz.

A német kancellár írásában a legnagyobb hangsúllyal Oroszországot és Kínát nevezte meg olyan országként, amelyek fenyegetést jelentenek a többpólusú világrendre. Úgy vélte, ennek a fenyegetésnek az ellensúlyozására erősebb európai és transzatlanti egységet kell létrehozni. A transzatlanti partnerség továbbra is létfontosságú ahhoz, hogy a Nyugat szembe tudjon szállni a szövetségesek területét érintő esetleges orosz fenyegetésekkel. Továbbá Kína törekvése az elszigetelődésre és Tajvannal kapcsolatos politikája is arra mutat, hogy Európának és Észak-Amerikának új és erősebb partneri kapcsolatokat kellene kiépítenie világszerte más országokkal – írta Scholz.

„Németországnak eltökélt szándéka, hogy garanciája legyen az európai biztonságnak, ahogyan szövetségesei elvárják tőle. Az Európai Unión belül hídépítő szerepet akar betölteni, és azon akar munkálkodni, hogy a globális problémákra multilaterális megoldásokat találjanak” – tette hozzá.

Hírdetés

Scholz kifejtette, hogy szerinte a világ jelenleg korszakváltással szembesül: Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja véget vetett egy korszaknak, „az imperializmus visszatért Európába”. Amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök kiadta a parancsot az Ukrajna elleni támadás megindítására, azzal azt a békét biztosító nemzetközi és európai berendezkedést zúzta szét, amelynek felépítése évtizedeket vett igénybe. Oroszország most erővel akarja átrajzolni a határokat, és ismét tömbökre, befolyási övezetekre akarja felosztani a világot.

A német kancellár hangsúlyozta: a világ nem engedhet Putyinnak, Oroszország „bosszúra törő imperializmusát” meg kell állítani. Ennek érdekében Németországnak az európai biztonság egyik legfőbb garantálójaként kell fellépnie, növelnie kell a katonai beruházásait, meg kell erősítenie az európai védelmi iparágat, keleten fokoznia kell katonai jelenlétét a NATO-ban és erősítenie kell részvételét az ukrán hadsereg kiképzésében és felszerelésekkel történő ellátásában.

Scholz világossá tette, hogy Németország – ameddig csak szükséges – továbbra is támogatni fogja fegyverekkel Ukrajnát.

Kitért arra is, hogy az EU, a NATO és a G7 tagjait nemcsak az orosz katonai agresszió elítélése egyesítette, hanem a válság miatt nagy lendületet kaptak azok a változások a gazdasági és energetikai politikában, amelyek már amúgy is elindultak. Hosszú távon ezek komoly károkat okoznak majd Oroszországnak, és segítik az egyébként is elengedhetetlen átállást a tiszta energiaforrásokra – emelte ki a német kancellár.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »