Scholz mindent megtesz a gyors finn és svéd NATO-csatlakozásért

Németország mindent megtesz azért, hogy gyorsan megvalósuljon Finnország és Svédország csatlakozása a NATO-hoz – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben.

A kancellár Daniel Risch liechtensteini kormányfővel folytatott megbeszélése után, kettejük tájékoztatóján elmondta, hogy a két skandináv ország az Ukrajna elleni orosz támadásra és az európai biztonsági helyzet ebből fakadó "drámai változására" reagál a csatlakozási folyamat elindításával.

A tagsági kérelem benyújtása azonban nemcsak Finnországnak és Svédországnak fontos, hanem "történelmi lépés a védelmi szövetségnek és egész Európának" – mondta Olaf Scholz. Mindkét ország Németország "nagyra becsült szövetségese", és csatlakozásukkal hozzájárulnak a NATO védelmi képességének további erősítéséhez.

Törökország fenntartásairól szólva hozzátette: szilárd meggyőződése, hogy az ankarai vezetés is támogatja majd a bővítést.

Kiemelte, hogy Finnország és Svédország számíthat Németországra. Berlin a tagsági kérelem és a csatlakozás közötti átmeneti időszakban is megerősíti a katonai együttműködést a NATO-tagságra pályázó két országgal, különösen a Balti-tenger térségében – mondta a német kancellár, ismertetve, hogy közös hadgyakorlatokat terveznek Finnországgal és Svédországgal.

Hírdetés

Daniel Risch a többi között arról szólt, hogy hazája ugyan nem tagja az Európai Uniónak, mégis teljes egészében átvette és támogatja az Oroszország elleni EU-s szankciókat. Mint mondta, Liechtenstein "kis ország" és "csendes", de a mérete alapján elvárhatónál nagyobb erőfeszítéseket tesz, és "felemeli a hangját", ha szükségesnek látja. Ezt fejezi ki a csatlakozása az EU-s szankciókhoz és az a kezdeményezése is az ENSZ-ben, hogy a közgyűlés kapjon felhatalmazást a Biztonsági Tanács bármely tagja által emelt vétó érvénytelenítésére – ismertette Daniel Risch.

Olaf Scholz arról is tájékoztatott, hogy hétfőn ismét beszélt telefonon Volodomir Zelenszkij ukrán államfővel. Felidézte, hogy előzőleg, pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt telefonon az ukrajnai háborúról.

A kancellár hivatala az ukrán államfővel folytatott megbeszélésről közölte, hogy a két vezető áttekintette a katonai és a humanitárius helyzetet, és egyetértettek abban, hogy az orosz támadások beszüntetése és az orosz csapatok kivonása szükséges ahhoz, hogy Ukrajna és Oroszország diplomáciai úton, tárgyalásokkal rendezhesse viszonyát.

(MTI)

Korábban írtuk: Erdogan: ne is törjék magukat a finnek és a svédek, megvétózzuk a NATO-csatlakozásukat!


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »