Schmitt Pál elismerte, azért nem vétózott soha államfőként, mert fogalma sem volt semmiről

Schmitt Pál elismerte, azért nem vétózott soha államfőként, mert fogalma sem volt semmiről

Egészen szürreális őszinteséggel vallott Schmitt Pál korábbi államfő arról, hogy hivatali ideje alatt meg sem fordult a fejében élni vétójogával.

A hamis doktori diplomamunkájával lebukott, majd első köztársasági elnökként lemondást benyújtó egykori olimpiai bajnok sportoló a kormánypárti Mandinernek adott interjúban világított rá, miért baj az, ha egy párt saját bizalmasait teszi meg államfőknek, például a hasonlóan tehetséges Áder Jánost, vagy a nemrég még Fidesz-fülbevalóban kacsintgató Novák Katalint.

Amikor az interjúban feltették Schmittnek a kérdést, mivel magyarázza azt, hogy köztársasági elnökként egy alkotmányos vagy politikai vétóval sem élt, így felelt:

Hírdetés

„Úgy gondolkoztam, amelyik törvényt elém terjesztették, az átment a bizottsági előterjesztésen, megtárgyalta a frakció, s titkos szavazáson döntött róla az országgyűlés. Azon az állásponton voltam, nem tudok okosabb lenni, mint akik előterjesztették.”

Tehát Schmitt Pál szerint semmi értelme nem volt annak, hogy ő államfőként vétójoggal bírt, vagy eleve, hogy államfő lehetett. Mondjuk amíg ez egy pártbizalmi pozíció, ebben sok újdonság valóban nincs.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »