Schäuble: Az emberek szabadságvágya erősebb volt, mint a sorsokat elválasztó fal

Harminc évvel ezelőtt az emberek saját kezükbe vették sorsukat, és a keletiek bátorsága, a nyugatiak határozott kiállása kellett ahhoz, hogy 1989-ben véget ért a hidegháború – jelentette ki Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke Brüsszelben, az Európai Parlament kétnapos plenáris ülésén mondott beszédében szerdán.

A berlini fal leomlásának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett ülésén a német politikus kijelentette, az emberek szabadságvágya erősebb volt, mint a sorsokat elválasztó fal.

A nemzetek visszataláltak önmagukhoz, a demokrácia a jogállamiság győzedelmeskedett, érvényt szerezhettek az emberi és polgári jogok, a piacgazdaság leváltotta tervgazdaságot. Az egyesülés békés folyamata 500 millió embert kovácsolt össze Keleten és Nyugaton a történelemben példátlan módon, amelyhez mások mellett hozzájárult a magyarok humanitárius gesztusa is az által, hogy megnyitották a határokat – emelte ki.

– Európa keleti és nyugati felét az azonos értékek egyesítették, olyan érdekek, amelyekről azt hittük, nem indítanak több támadást ellenük. Ez azonban illúziónak bizonyult, mert a demokráciák versenybe kerültek a tekintélyelvű rendszerekkel, amelyek populista módon hirdetnek szabadságot, szociális igazságosságot, haladást, fenntarthatóságot, demokráciát, jogállamiságot és emberi jogokat – fogalmazott.

Azt hangoztatta, hogy egyes keleti-európai országok a szabadságvágyból fakadó bevándorlástól való félelem mellett amiatt is aggódnak, hogy sokan elvándorolnak onnan. Azért van ez, mert hiányzik belőlük az igazi európai értékek valódi megértése – vélekedett a német kereszténydemokrata politikus.

Schäuble kijelentette, hogy – mint fogalmazott – a liberális Európa nagyon sokszínű.

Hírdetés

Szabadságának „mellékhatása”, hogy mások szabadságát is tiszteletben kell tartani. Sokan hajlamosak azonban, hogy csak saját nézőpontjukat tekintsék helyesnek, ami számos konfliktust szül az unión belül Kelet és Nyugat között – emelte ki.

David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke beszédében hangsúlyozta, több évtizedes megosztottság után Európa újra összeolvadt az elszakítottság és a gyűlölet szimbólumának, a berlini fal leomlása által.

Az olasz politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai demokrácia, valamint az alapjául szolgáló értékek és alapelvek nem visszafordíthatatlanok. Megóvásukhoz elkötelezettségre és elszántságra van szükség.

– Mindannyiunk kötelessége, hogy kiálljunk ezen értékek mellett – fogalmazott.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai értékeket elvető irányzatok, például az antiszemitizmus, a rasszizmus, az idegengyűlölet visszatért Európába.

Fel kell venni a harcot ezen veszélyek ellen és tiszteletben kell tartani a harminc ével ezelőtt újra megszületett szabadság eszményét- tette hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »