Schadl szerint csak kölcsönöket adott vissza Völnernek és az italt is ajándékba vitte

Schadl szerint csak kölcsönöket adott vissza Völnernek és az italt is ajándékba vitte

Úgy tűnik nem lesz vádalku, mivel Schadl György, a végrehajtók több mint egy éve előzetesben ülő főnöke a – hangfelvételek ellenére is – tagadta a korrupciót. Az RTL információi alapján Schadl azt állította, hogy Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkárnak soha nem adott pénzt. Vallomása szerint csak italt ajándékoztak egymásnak, ezek azonban csak „hétköznapi figyelmességek voltak”.

„Ő nyolc vagy tíz alkalommal is adott nekem valamilyen házi bort, és ezt a kedvességet viszonoztam neki, de nem házi borral, hanem valamilyen szeszes itallal”

– mondta Schald György, aki Völnerhez hasonlóan ő is azt vallotta, hogy nem a megvádolt igazságügyi államtitkár, hanem egy másik államtitkár felelt a végrehajtói kinevezésekért. 

„Hogy hogy jön ide dr. Völner Pál, arról viszont még elképzelésem sincs”

– mondta Schadl a letartóztatása utáni kihallgatásán.

Hírdetés

Egy másik kihallgatás során Schadl elmondta, hogy a végrehajtói kinevezésekről nem ő döntött, és soha nem volt személyes kérése a kinevezésekkel kapcsolatban. Arra a kérdésre, miszerint kérték-e valaha abban a közreműködését, hogy segítsen elintézni egy végrehajtói kinevezést, már kitérő választ adott. 

„Volt ilyen. Nem szeretnék most erről részletesen beszámolni, nem is emlékszem mindenre.”

Az egyik kihallgatás végén Schadl György jegyzőkönyvön kívül állítólag azt kérdezte a kihallgató ügyésztől, hogy „Hogy van X.Y.?”. Az Rtl.hu cikke szerint Schadl arról a végrehajtóról beszélt, akit  korábban felfüggesztettek ezért Schadl György úgy véli, ez a végrehajtó jelenthetett róla.

A banki széfbe rejtett értékekről Schadl azt mondta, hogy azt saját maga javasolta családjának a börtönből.

„Azt gondolom, hogy minimális gondosság volt a részemről”.

A pénzmosással kapcsolatos vádakra pedig úgy reagált, hogy több mint tíz éve végrehajtó, ez alatt az időszak alatt pedig bőven meghaladta a 1,5 milliárd forintot a bevétele, így a 120 milliós befizetés cége számlájára tagi kölcsönként szerinte nem pénzmosás.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »